Minden ami fontos

Hamarosan elkezdődik a Dunakeszi Életfa Rehabilitációs Intézet épületének részleges korszerűsítése, amihez az állam 50 millió forint támogatást ad

A szociális és gyerekvédelmi területen hangsúlyos szerepet kapnak az egyházak

A kormánynak 2010 óta stratégiai partnerei az egyházak, amelyek jelentős szerepet töltenek be a szociális ellátórendszerben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken a Magyarországi Evangélikus Egyház Dunakeszi ÉletFa rehabilitációs intézetében tartott sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila emlékeztetett: a szociális bentlakásos intézmények 25 százaléka, a szociális alapszolgáltatások 44 százaléka egyházi fenntartású, a gyermekvédelmi intézményrendszerben pedig az idén eléri a 60 százalékot az egyházi fenntartók aránya.

Magyarországon a szociális és gyerekvédelmi területen hangsúlyos szerepet kapnak az egyházak - fogalmazott az államtitkár, hangsúlyozva, a szociális törődésnek fontos része a lélek gondozása, és fontos, hogy egy szociális intézményben töltött idő ne csak túlélendő napokat jelentsen, az egyházak pedig bármilyen más fenntartónál többet tudnak a lelkek gyógyításáról.

Fülöp Attila beszámolt arról is, hogy hamarosan elkezdődik a Dunakeszi Életfa Rehabilitációs Intézet épületének részleges korszerűsítése, amihez az állam 50 millió forint támogatást ad.

Erről itt olvashatsz többet:

https://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/szocialis-ugyekert-es-tarsadalmi-felzarkozasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-szocialis-es-gyerekvedelmi-teruleten-hangsulyos-szerepet-kapnak-az-egyhazak

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search