Minden ami fontos

Pilismaróton a kavicsbánya bővítését tervezik.

Pilismaróton, közvetlenül a folyó mellett egy 126 hektáros kavicsbánya megnyitását készíti elő gőzerővel a helyi önkormányzat.

Az elképzelésre már rábólintottak a hatóságok, a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Bányafelügyeleti Főosztálya, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal területileg illetékes Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztálya is.

A projekt elé nem gördít akadályt a Duna–Ipoly Nemzeti Park sem. 

A civilek tiltakoznak a terv ellen.

Homok-kavics bánya nyitásáról Pilismaróton, sok helyi lakos egyáltalán nem hallott róla, csak az utolsó pillanatban ismerték meg a terveket.  Láthatóan sokakat megmozgat az ügy. A helyiek petíciót indítottak a bánya ellen, attól tartva, hogy annak működtetése nagy zajjal, porral és természetkárosítással járhat, a munkagépek és teherautók pedig aránytalanul megterhelik majd a falu infrastruktúráját.

„A falu és az üdülő övezet lakóinak háta mögött szerveződött és most, az utolsó pillanatban került nyilvánosság elé: 1,2 milló négyzetméteren terveznek új kavicsbányát a Dunapartra vezető út mentén balra.„

– olvasható a petícióban. 

Mindenesetre, hatalmas holtági mederrész fog kialakulni a bányászat befejeztével, ha megvalósul. ezidáig a meglévő mederrész a Dunán hajózók kedvenc tartózkodási helye is egyben. 

Le is mondott Pilismarót független polgármestere. Pergel István Csaba augusztus 15-i hatállyal távozik a tisztségéből, a döntését nem kívánta indokolni – mondta Balázs Márta, a Komárom-Esztergom megyei település jegyzője.

A helyiek szerint a polgármester azért mondott le, mert kiderült egy homok-kavicsbánya megnyitásának terve, amiről a pilismarótiakat későn értesítették, s ez ellenállást váltott ki a településen.

Forrás: Magyar Nemzet, Mérce, stb 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search