Minden ami fontos

Ha 100 ezerért akartál volna csináltatni PCR tesztet, akkor erről most lemaradtál!

Szünetel a közel 100 ezer forintos PCR-tesztelés Hódmezővásárhelyen!

"Tájékoztatjuk Önöket, hogy intézményünkben az utazáshoz kötött PCR vizsgálatok végzése szünetel!" - írta ki a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, Kallai Árpád az intézmény honlapjára. 

A PCR-teszteket rendkívül drágán, több mint 96 ezer forintért végezték az intézményben, holott a Nemzeti Népegészségügyi Központ az alapárat 30 ezer forint körül állapította meg - számolt be a HVG.

A tesztekért azoknak kell fizetni, akik sárga vagy piros besorolású országból érkeznek haza, és nem akarják kivárni a 14 napos karantén leteltét. Mindenkinek két tesztre van szüksége (vagyis a hódmezővásárhelyi intézményben 200 ezret kellett fizetni), csak a sárga besorolásból érkezők egy negatív eredmény után elhagyhatják a lakásukat.

Végignéztük az NNI által megadott intézmény és laborlistát, de máshol nem volt ilyen kiugró a költség. A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatóját telefonon és levélben is kerestük, hogy magyarázatot kérjünk az árra, de nem reagált.

atv.hu/hvg.hu

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search