Minden ami fontos

A VSD felnőtt labdarúgás megye I.-beli szereplésének margójára

Jelen állapot….

Dunakeszi – Dunavarsány 0-6.

  • Fél tucat!
  • 5153 elérés, 2658 aktivitás, 135 hozzászólás, 2 megosztás.
  • Dunakeszi viszonylatban egy sporthírnél nem kevés aktivitás ilyen rövid idő alatt!
  • Látszik, hogy a dunakeszi felnőtt csapat labdarúgásának eredménye a figyelem középpontjában van és fontos a dunakesziek számára.

 

Ne mesélj nekem, én ott voltam (I.) …… (Bródy)

 

  • Ott voltam mikor az ifj. Albert Flórián által vezetett csapat sorban hozta az eredményeket a Megye II-ben.
  • Amikor a vendégként játszó dunakesziekről mondták a hazai szurkolók a lelátókon, nézd ilyen egy bajnokaspiráns csapat, erősek, fiatalok, jól képzettek, harcosak!
  • amikor jó volt dunakeszi szurkolónak lenni!
  • amikor csillogó szemmel az egész VSD ünnepelte a Kinizsi pályán a Bajnokcsapatot, hogy feljutott a Megye I.-be
  • amikor kihirdették, hogy irány az NB III!
  • amikor második helyről juthattunk volna a Megye III.-ba, de nem vállaltuk
  • és akkor is mikor megtörtént a koncepció váltása.

 

Lépések a finanszírozásra…..

 

  • az akkori NB III-as csapatokok büdzséje jól számítható volt és erre tett sok kísérlet zárult sikertelenül
  • a dunakeszi felnőtt focit támogató civilek a legfelsőbb szintről kértek támogatást
  • a VSD vezetése a civilekkel együtt kereste nagyvállalkozások támogatását is, mely az ígéretes kezdeti tárgyalások ellenére, meghiúsultak
  • Dunakeszi körzetéből sem jött az ígért támogatás
  • Köszönet a BAHAMAS Kft.-nek az elmúlt években nyújtott támogatásért.

További sikerek az új edzővel…..

 

  • 2019-ben ifj. Albert Flóriánt Kecskés Zoltán váltotta. Kezdetben stabilizálta a csapatot a középmezőny elején
  • következő eredményes szezonban 2. helyen végzett a Dunakeszi és a Biatorbágy visszalépésével feljuthatott volna az NB. III-ba.
  • sikeres évnek mondható

 

És akkor történt valami….

 

  • 2020-21- koncepcióváltás a játékosok összetételében és finanszírozásában

 

Kommentek tartalma és a realitás……

  

A 0-6 –os eredmény kommentlavináját két szemlélet indította el:

  • egy statisztikai szemlélet, mely az eddigi eredményeket veszi alapul és ez alapján mond véleményt.
    A statisztikai szemlélet alapján mondott véleménnyel nem lehet vitatkozni, mert az eredmények nem jók és nem biztatóak, ezt a játékosok is érzik, tudják. Az elismert edzői cél is idénre, a biztos bent maradás az I. osztályban.
  • a másik egy „jól értesültségen alapuló”, mondhatni öltőzői pletykákra alapuló véleményközlés.
    Sokkal szokatlanabb és nagyobb vihart kavaró irány a második, mely jól értesültség alapján fogalmaz meg sokszor vissza nem igazolt állításokat és nagyon szubjektív, valósággal nem egyező értékeléseket.

 

Ne mesélj nekem, én ott voltam (II.) ……

 

Fociberkekben jártas szakember barátomat idézem:

„A szurkoló fokozatosan nyeri vissza emberi formáját, miután elhagyja a lelátót meccs után!”

Hát hagyjuk hátra a virtuális lelátót és nézzünk a kommentek tartalmára:

  • Azokat a játékosokat alibizőknek nevezni, akik a csapatot felhozták a Megye I.-be, ott a megelőző szezonban lehetőséget teremtettek az NB III.-ba való feljutáshoz, minimum udvariatlan, múltfelejtős értékelés és véleménnyílvánítás.
  • Ha a posztoló kint járt volna a meccseken, nem írna megalapozatlanul alibiző játékosokról. Írom ezt úgy, hogy mondom: „Ne mesélj nekem, én ott voltam!”
  • Úgy beállítani az esetet, hogy csak felveszik a pénzt és nem teljesítenek érte, alapfokú tájékozatlanságra vagy szándékos ferdítésre utal.
  • A pártatlan olvasóban felmerül azonban a kétely, hogy a jól értesültség alapján megfogalmazott vélemények, melyek kiderült, nem mindenben voltak pontosak, nem e szándékosan ártó szándékkal kerülnek-e megfogalmazásra?
  • A szinte személyeskedésbe menő megnyilvánulások milyen sportgondolkodást takarnak? Kinek érdeke, hogy a segítés, jó tanács, a cél elérése helyett alaptalan híresztelésekkel nehezítse a csapat amúgy sem könnyű helyzetét?
  • Aki kint volt az utolsó meccsen, láthatta, hogy a 0-6-os meccs akár nyerhető is lehetett volna és akkor nem a degradáló értékelések, hanem a következő időben javítandók állnának a középpontban.
  • Fiatalok helye a csapatban.
    Sok próbálkozást, kísérletet láttunk erre a nagycsapatnál. Aki látta ezeket a próbálkozásokat, meggyőződhetett róla, hogy nem hoz eredményt. NB III-ból visszakerült vagy Megye I.-et megjárt, ereje teljében lévő játékosokkal kiálló ellenfél ellen nem lehet ifistákkal nyerni. Itt kell megemlíteni azonban, hogy a nagy csapatban vannak ifiből átkerült játékosok most is, akik fel tudták venni a kesztyűt és rendszeresen játszanak a felnőttben.

 

Mikor nyerheti vissza régi fényét Dunakeszi felnőtt labdarúgócsapata?

  • A VSD jelenlegi célja a színvonalas és szerteágazó tömegsport fejlesztése.
  • Azt is tudjuk, hogy a foci eredménye az invesztálás nagyságától függ. Már régen tudjuk, hogy igaz a mondás: „kis pénz, kis foci, nagy pénz nagy foci”! Persze az eredeti mondás nem hozható párhuzamba a mi esetünkkel, de a lényeget kifejezi.
  • Nem csak a dunakeszi labdarúgás kedvelői tudják, a Megye I.-ben már több 10 millió Forint is szükséges egy csapat működtetésére, sajnos forráshiány esetén nehézkes a finanszírozás.
  • Ennek a finanszírozási háttérnek megtalálása esetén újra a tabella élére várható a városi csapatunk!

 

De addig is a konklúzió………………

 

  1. Elismerés és tisztelet azon vezetőknek, edzőknek és játékosoknak, akik a dunakeszi felnőtt labdarúgást felhozták a Megye I. osztályba hosszú idő után.
  2. „Nem kell levetni a dunakeszi mezeteket!”
    Kiss Róbert, Veres Viktor, Szabó Bence, Cifra Máté, Vágner Attila és még sorolhatnám a neveket és azokét, kik már nem itt játszanak Veletek, a Ti eredményetek, hogy most a csapat a Megye I.-ben játszik.
    Persze a Ti feladatotok is, hogy a csapat jobban szerepeljen!
    Tudjuk, elégedetlenek vagytok Ti is a mostani eredményekkel, de azt is tudjuk, mindent megtesztek ennek javításáért!
  3. Dunakeszi városnak remek infrastruktúrája van és remek tömegsportja.
    De ne álltassuk magunkat, amíg Magyarország legnépszerűbb sportága a labdarúgás, hiába más sportágak eredménye, a labdarúgás eredményei meghatározóak egy város sportteljesítményének értékelésénél!
    Ezért is nagyon fontos, hogy egy ekkora városnak eredményes felnőtt labdarúgócsapata legyen!
  4. Amikor sikerül a felnőtt labdarúgás finanszírozási kérdését külön megoldani, akkor újból az élen láthatjuk majd csapatunkat, mely eredményei Dunakeszit is felemeli a rangos élsportot támogató városok közé!

 

(KC)

Következő TV-műsorok

16 ápr.
VVTV Jó Reggelt Magazin
04.16.2021 7:00 am - 12:30 pm
17 ápr.
VVTV Jó Reggelt Magazin (ismétlés)
04.17.2021 12:00 pm - 12:30 pm
17 ápr.

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search