Minden ami fontos

Dunakeszi hírcsokor 2021.05.11.

Városunkban óvónő a zenei Fonogram díjas énekesnő

Hétköznap óvónő, hétvégén pedig énekesnő és dalszerző a Fonogram díjas egykori Csillag születik döntőse, aki elmondta a középsulinak, miért éppen Dunakeszit választotta, ha munkahelyről van szó.

Kovácsovics Fruzsina harmadik Fonogram díját zsebelhette be idén második gyereklemezével, mely kapcsán mesélt nekünk zenei pályájáról, jelenlegi terveiről, példaképeiről, zenei stílusáról, gyermeki hátteréről. Az interjú közben azt is megtudtuk, az éneklés mellett másik szerelme nem más, mint az óvodapedagógia, és éppen városunkban tölti hétköznapjait a kis lurkókkal az ovis csoportban.

„FRUZSI LÁTTALAK AZ INTERNETEN, MENYASSZONYI RUHÁBAN OTT ÉNEKELTÉL!”

Elmondása szerint, sokszor felismerik a gyerekek, sőt, az is előfordul, hogy még a szülők is meglepődnek, mikor először látják, kivel töltik mindennapjait a kis srácok. Fruzsi imád a gyerekekkel foglalkozni, Dunakeszi pedig az a hely, ami számára a munka otthonát jelenti ilyen szempontból. 

Forrás:

https://dunakeszipost.hu/varosunkban-ovono-a-zenei-fonogram-dijas-enekesno/?fbclid=IwAR1mBMhTbtlGY0Uh1UPwl0UsPipayhkD9WhscbYYqkOD8aY5lCOjiYArnzI

 

 

Munkában a kertészek – két nap alatt megszépül a Duna-part

Újabb nagyszabású kertészeti munkákat jelentett be a dunakeszi főkertész, ami virágba borítja a strand környékét.

Ma és a következő két napban a strand területén 2000 db virágos cserjét ültetnek el, és 600 négyzetméter pihenésre alkalmas gondozott gyepfelület is létesül – írta Tóth Eszter főkertész a közösségi oldalán. A virágzó talajtakaró célja, hogy a bicikliút felől a Duna irányába a talajlemosódást gátolja.

Korábban egy 90 platánfából álló fasor ültetése mellett döntöttek, mely 1,5 km hosszban, a régi strandra levezető úttól kezdődően déli irányban kap majd helyet.

Egy sétálósávot is építenek az új bicikliút miatt, aminek nem mindenki örült a városban. Ezt szeretnék megerősíteni az új növényekkel.

A tavaly augusztusi nagy vihar miatt itt is szükség van a növényzet pótlására a Duna-parton.

Forrás:

https://dunakeszipost.hu/munkaban-a-kerteszek-ket-nap-alatt-megszepul-a-duna-part/?fbclid=IwAR1MomORwgCRS87rXksKSQWhXk7jUotnowqTdXendYVC1Yk0eKSwS97aL3s

 

Újraindult Dunakeszin a “Tiszta udvar, rendes ház” pályázat

 

Tiszta udvar, rendes ház Dunakeszin. Már nem csak kertes, hanem emeletes házak lakói is pályázhatnak az elismerésre.

Áprilisban indult újra a már harmadik éve folytatódó “Tiszta udvar, rendes ház” program. Nincs olyan hét, hogy ne adnának át legalább egy, de inkább két-három táblát – meséli Nyíri Márton környezetvédelemért felelős alpolgármester. Már csaknem száz család mondhatja magáénak a címet Dunakeszin.

Három feltétel kell hozzá: rendezett homlokzat, virágos, füvesített udvar és az, hogy a lakók valamilyen módon kapcsolódjanak be a szelektív hulladékgyűjtésbe. A pályázati kiírást ITT olvashatják.

Ezek az érdemi lépések következhetnek a közétkeztetésben

2021-05-08

Nagy Attilát bízta meg Dióssi Csaba polgármester a közétkeztetésért felelős tanácsnok feladatainak ellátásával, melyről a Facebook-oldalán számolt be az önkormányzati képviselő, részletesen kitérve a közétkeztetést érintő érdemi lépések tervéről.

A tanácsnok reményei szerint a közétkeztetés minőségileg és mennyiségileg is javulni fog nem sokára, aminek első lépése ,,az intézményekben található két főzőkonyha és a tálalókonyhák felmérésével kezdődött”. Mint írta: ,,Nagyon rossz, ‘leharcolt’ állapotú, elavult gépek, eszközök állnak csupán az ott dolgozók rendelkezésére, amelyek nem minden esetben teszik lehetővé a megfelelő konyhatechnológiai műveleteket”.

A gyermekek egészségének megőrzése érdekében szeretné a magas cukortartalmú üdítőitalokat is visszaszorítani az iskolai büfékben. ,,Fontosnak tartjuk azt is, hogy a büfék egészségesebb választéka mellett immár tisztított csapvíz is a gyermekek rendelkezésére álljon, melyet egy egyszerű víztisztítóval biztosítanánk.”

Az iskolák kapcsán felmerült annak az ötlete is, hogy a jelenlegi szolgáltató mellett más, közétkeztetést biztosító céggel szerződne le, de ,,sajnos azok a cégek, amelyeknek elegendő tapasztalatuk van ilyen feladatok ellátására, a főzést ugyan elvállalnák Dunakeszin, de a tálalókonyhák üzemeltetését nem, mely így a városra – s közvetve a szülőkre – róna pluszköltségeket”.

,,A közétkeztetésért is felelős városi Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ vezetőjével részletesen átszámoltuk a lehetőségeket, melynek során arra jutottunk, hogy egyelőre még megkíséreljük a jelenlegi szolgáltató céget rákényszeríteni arra, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű ételt kapjanak a gyermekek az intézményekben, de természetesen érdemi előrelépés nélkül már rövidtávon is szükségessé válhat a szolgáltató lecserélése Dunakeszin” – számolt be róla. A jelenlegi szolgáltatónál új személy vette át a területi vezető feladatait, melynek kapcsán számos újítást ígértek, például az A és B menü bevezetését.

A jobbikos politikus szeretné azt is elérni, hogy több szülőnek biztosítsák a kóstolásban való részvételi lehetőséget, de ezt meglepetésszerűen képzeli el, hogy erre a szolgáltató ne készülhessen előre fel.

A lakosságot is kéri, hogy az étkeztetéssel kapcsolatos bármilyen problémát közvetlenül neki jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Forrás:

https://dunakeszipost.hu/ezek-az-erdemi-lepesek-kovetkezhetnek-a-kozetkeztetesben/?fbclid=IwAR2IT2jHQM9Czb1MDy8IeCTMwt2FV-BSymWCU4fAZ4rg3izbuHiePtnJJAs

 

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search