Minden ami fontos

Akinek a Duna-part lesz a Riviéra idén. Az ingyenes és idilli szabadstrandokért nem kell messze menni.

Megvannak a veszélyei, de a Duna számos pontján lehet megmártózni a vízben, ha valaki a fővárostól (nem annyira) távol, természetközeli helyen élvezné a nyarat. És talán egyszer nemcsak egy tesztnap keretében lehet kilépni az illegalitásból azoknak, akik visszahoznák azokat az időket, amikor még Budapesten is lehetett a Duna vízében fürdőzni.

Budapesten keresztül folyik Európa második leghosszabb folyója, a Duna, de mivel a város területén jelenleg nincsen egyetlen engedélyezett természetes fürdőhely, illetve szabadstrand sem, így sajnos ezt a lehetőség továbbra sem szerepel a listán, bármennyire is van igény sokak részéről arra, hogy egy kicsit közvetlenebb, organikusabb legyen a kapcsolat a folyó és a főváros között.

Irány észak!

3 szabadstrand, ahova ingyen elmenekülhetsz a hőség elől

Ugyan úgy tűnik, hogy arra még várni kell, hogy Budapest belterületén fürdőzni lehessen a Dunában, de elég elindulni észak felé, és máris több a lehetőség szem előtt tartva persze, hogy a szabadstrandos szezon később, júniusban szokott kezdődni. 2017-ben nyitott Dunakeszi szabadstrandja. A Katonadombnál lévő parton kialakított strandon játszótér, tusoló, öltözők, mosdók is találhatóak. Kicsit feljebb, Gödnél több szabadstrand is található, a 2020-as adatok szerint a Felsőgödi Duna-parti strandnál kifogásolt, illetve tűrhető a vízminőség, a Széchenyi Strand viszont jobb minősítést kapott. Utóbbi 2012-ben nyílt hivatalosan, bár korábban is volt már a helyén szabadstrand, de komfortosabb lett, és mindössze pár perc séta tőle a Gödi-sziget vagy Homoksziget, ahol szinten lehet nyári napokon fürdőzőket találni.

Teljes cikk itt olvasható:

https://nlc.hu/szabadido/20210517/szabadstrand-termeszetes-furdohely-budapest-duna/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search