Minden ami fontos

Már az űrt is takarítanunk kell, úgy összeszemeteltük.

Adaptív optikai rendszerrel vezetett lézersugarakkal semmisítenék meg az apró ám veszélyes űrszemetet. Ezek lehetnek a fellőtt rakétákról leszakadó részegységek, már használaton kívüli műholdak vagy egyéb, az űrben ragadt hulladék.

Mivel az ilyen eszközök az új műholdakat, és űrhajókat is károsíthatják, fontos, hogy megszabaduljanak tőlük, mielőtt kárt tennének az érzékeny eszközökben. Ausztrál kutatók az ilyen elkallódott részegységeket lézerrel követnék. Attól tartanak ugyanis, hogy az egymással ütköző darabok egy idő után hólabda szerűen nagyobb szeméttömböket hoznának létre, amellyel az új eszközöket gátolhatnák vagy szélsőséges esetben bizonyos területeket és irányokat teljesen elzárhatnának.

A Föld körüli pályán keringő űrszemét darabok hasonlóan a pályára állított eszközökhöz, nagy sebességgel keringenek, ami több szempontból is hátrányos. Legfontosabb mégis, hogy zavaró hatással bírnak, nagy mennyiségűk pedig veszélyes lehet. 

A megsemmisítésükre a kutatók egy adaptív optikai rendszert javasolnak, amelyet a csillagásaztban már előszeretettel alkalmaznak. Az eszközzel jól követhetők lennének a kisebb, néhány centiméteres darabok is, amelyeket így figyelembe vehetnek a kilövött eszközök pályájának számításakor. A visszaverődő lézerfényből kiszámítható a távolság és a darabok sebessége is.

Azonban nem csak erre használhatók a lézerek: az infravörös fénynyalábok segítségével az űrszemét akár másik pályára is áttolható, ami a Kessler-hatás késleltetésére lenne elegendő. Ezen túlmenően, a pályára tolást felhasználhatják arra is, hogy a részeket a légkörbe futó pályára állítsák át, amelyen haladva az űrszemét darabok egyszerűen elégnek a felső légkörben.

Ezzel akár az űrszemét egy részének megsemmisítése is elvégezhető volna.

 
Kun Zsuzsanna
a szerző cikkei

(forrás: IEEE Spectrum)

Forrás: http://gyartastrend.hu/kutatas_fejlesztes_innovacio/cikk/urtakaritas_lezerrel

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search