Minden ami fontos

Csöpi Néni több mint három évtizeden át vezette a BTT-t.

Az idén 40 éve, hogy megnyílt a királyréti madarász tábor.

Tudósítás a Börzsönyi Helyi Csoport rendezvényéről. (Horváth Tibor)

„40 év Királyréten.

Az 1975-ben megalakult Magyar Madártani Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportját, Kállay György bábáskodásával, királyréti erdészek hívták életre: Ifj. Homoki Nagy István elnök, Brellos Tamás titkár és Nyírő Sándor titkár helyettes vezetésével. A madárvédelmi munka mellett 1978-ban már felmerült az igény egy madarász gyerek táborra, ahogy fogalmaztak: "csak egészen kicsi, nem elsősorban gyűrűző, hanem más, újszerű programmal". 1981-ben el is indították a Börzsönyi Természetvédelmi Tábort (BTT), melyet meglehetősen puritán körülmények jellemeztek, de a szakmaiság és a jókedv az erdészek révén garantált volt. A sátor-tábor helyszíne a börzsönyi Szokolya-Királyrét, a festői Bajdázó-tó mellett. Hamar kiderült azonban, hogy a gyerekek nyelvén a pedagógusok értenek igazán, ezért az erdészek hívó szavára 1983-ban Terbe Józsefné és Szentléleki Katalin is bekapcsolódott a táboroztatásba. A Tábor ezután már folyamatosan fejlődött, 1994-ben a már "kiöregedett" táborosok javaslatára elindult még egy turnus, a Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Tábor (BOTT), Tarján Ambrus vezetésével. A táborokban 40 év alatt mintegy 3000 gyermek szívta magába a Természet szeretetét, sokuk választott ehhez kapcsolódó hivatást: természetvédelmi őr, erdész, állatorvos, kutató, biológia tanár. Ahogy az egyik táboroztató felnőtt fogalmazott: "ha megértik azt, hogy miért ne dobják el a szemetet az erdőben és erre szüleiket is figyelmeztetik, már megérte".

Az idén volt 40 éve, hogy megrendezésre került a királyréti madarász tábor, Ennek apropóján a Börzsönyi Helyi Csoport egy megemlékezést tartott a tábor helyszínén, a két turnus között. Az ünnepség, ahogy minden tábor is a kezdetek óta, Áprily Lajos Koncert című versével indult, Kemenes Anna tolmácsolásában. Terbe Józsefné, a sokak által Csöpi Néniként ismert volt táborvezető, aki több mint három évtizeden át volt a BTT irányítója, történelmi áttekintést tartott. Sok minden történt és változott ennyi idő alatt, de az alapítók szellemisége, a Természet szeretete, tisztelete, a táboroztatók lelkes önkéntes munkája azóta is töretlen.

Az ünnepségen jelképes tisztújítások is történtek, hiszen Dénes György Terbe Erikától vette át a tábor vezetését, Terbe Józsefné pedig Horváth Tibornak adta át a Börzsönyi Helyi Csoport elnöki tisztét. Terbe Józsefné több évtizedes, a természet megóvásáért végzett munkájáért Halmos Gergőtől, az MME ügyvezető igazgatójától, "az MME Örökös Tagja" kitüntetést vehette át. A Helyi Csoport egy ezüst emlékéremmel köszönte meg „Csöpi néni” több évtizedes munkáját.”

Forrás: Tibor Horváth

Fotók Horváth Csillag

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search