Minden ami fontos

Így lehetsz 4 hét+4 hónap alatt állami támogatással informatikus, szoftverfejlesztő vagy rendszerüzemeltető!

Idén augusztusban az Innovációs és Technológiai Minisztérium 10 ezer fő számára ismét elindítja a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzést, az Újratervezés Programot, amelyre augusztus 9-ig még bárki jelentkezhet. Az Újratervezés Programot sikeresen teljesítők jövő tavasszal informatikusként válthatnak karriert, ráadásul a képzések résztvevői szabad felhasználású, nulla százalékos kamatozású diákhitelt is igényelhetnek megélhetési költségeik fedezésére.

Az Újratervezés Program első szakasza – az augusztusban induló, 4 hetes informatikai alapozó képzés – a 10 ezer résztvevő digitális készségeinek fejlesztését szolgálja. Ez a magyar nyelvű, online kurzus lehetőséget nyújt arra, hogy a jelentkezők felmérjék, mennyire áll közel hozzájuk az IT világa, és megismerjék többek között a Windows operációs rendszer működését, valamint a webfejlesztés alapjait.

Az alapképzést sikeresen teljesítők közül több mint félezer támogatott kezdheti meg idén ősszel az Újratervezés Program második, közel 4 hónapig tartó Struktúraváltó szakaszát. Ennek keretében a résztvevők már piacképes tudást és államilag elismert bizonyítványt szerezhetnek frontend vagy java backend fejlesztőként, szoftvertesztelőként vagy rendszerüzemeltetőként.

A szakképesítést megszerzők közel fele – a legjobbak – kezdhetik meg jövő februárban az Újratervezés Program harmadik, 2 hónapig tartó szakaszát, az úgynevezett haladó és gyártóspecifikus képzéseket. Ők adatbázis üzemeltető, automata tesztelő, illetve Fullstack API vagy vállalati Java backend fejlesztő képesítést szerezhetnek, amelyek a legkeresettebb IT-szakmák közé tartoznak a hazai munkaerőpiacon.

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni az alapozó képzésre, a támogatott képzésre bekerülőknek diákhitel is jár

 

Teljes cikk itt olvasható:

https://piacesprofit.hu/gazdasag/igy-lehet-most-karriert-valtani-allami-tamogatassal/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search