Minden ami fontos

Triesztben lehet Magyarország tengeri kijárata

Az olaszországi Triesztben lehet Magyarország tengeri kijárata a jövőben. Az észak-adriai tengerparti városban 2019-ben vásárolt egy partszakaszt a magyar kormány. Ott készülnek kialakítani egy mélytengeri kikötőt és egy logisztikai központot a hazánk tengeri kereskedelmének előmozdítása érdekében. Mutatjuk, hogyan áll a projekt.

300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt az olaszországi Trieszt kikötőjében a magyar kormány 2019 nyarán azért, hogy Magyarországot tengeri kereskedelmi összeköttetéshez juttassa. Az észak-adriai ingatlan 31 millió euróba került 60 éves koncessziós szerződés keretében. Ott tervez építeni az állam egy mélytengeri kikötőt, illetve egy logisztikai központot nagyjából 100 millió euróért.

A tervek szerint hazánk leendő tengeri kijáratán át a magyarországi cégek könnyebben elérhetik a kínai és a közel-keleti piacokat a jövőben. Jelentős export futhat ott keresztül: a kormány 2 millió tonnás - nagyjából 78 ezer konténernyi - áruforgalommal számol évente.

Itt tart a projekt

Végül idén júliusban kapott zöld utat a tengeri kikötő magyar projektje. Az economx megjegyzi, akkora hagyta jóvá az illetékes kikötői hatóság a terminál rakpartosítását. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a beruházásra kiírt pályázatok elbírálása, tehát hamarosan meglehetnek a kivitelezők is.

A győztes vállalat kezdeti feladata lesz, hogy hajózhatóvá tegye a csatornát, illetve fejlessze a helyi közúthálózatot.

A tervek szerint a magyarországi cégek 2026-tól vehetik igénybe a trieszti kikötő magyar termináljának szolgáltatásait.

Túl nagy a hőség és az aszály: kiszáradóban a Panama-csatorna

Egyébként éppen egy apadó csatorna miatt akadozik a világkereskedelem. A Panama-csatorna az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán közötti kereskedelmi útvonal. A világkereskedelem több mint 3 százaléka halad át rajta. A közelmúltban korlátozni kényszerültek a hatóságos a csatornát érintő kereskedelmet az utóbbi száz évben nem tapasztalt, jelentős aszály következtében (a csatorna víztározókból származó édesvízre támaszkodik, nem tengervízre). A korábban engedélyezettől csak kisebb mélységhatárú és rakománykapacitású hajók kelhetnek át rajta. A szakértők szerint a korlátozások egész évben megmaradhatnak - írja a Financial Times.

Mivel az új szabályok miatt a legnagyobb tengeri szállítóhajók nem használhatják a Panama-csatornát, növekszik a kereslet a kisebbekre, ami jelentős díjemelkedést okoz a szállítmányozásban. Emellett az is növeli a szállítási költségeket, hogy a probléma miatt számos hajónak más, hosszabb útvonalon kell haladnia. Valamint az is hátráltatja a tengeri szállítást, hogy megugrott az egyéb, nagyobb tartályhajók (különösen a folyékony földgázt szállítók) átlagos várakozási ideje a csatornánál.

 

Források:

https://haszon.hu/megorizni/piacok/trieszt-magyar-kikoto

és

https://index.hu/gazdasag/2021/02/03/magyarorszag-tengeri-kikoto-terkep/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search