Elöljáróban engedjenek meg annyi tárgyiatlanságot, hogy a dunakeszi(s)nek tudhassuk azt a szigetet, ami ugyan Szigetmonostoron van telekkönyvezve, de mi régi dunakeszi(s)ek Horányi szigetnek nevezünk és Dunakeszihez tartozónak érezve, mint „sajátunkat” kezeljük. Ebből az aspektusból született az írás címe is.

A sziget története nagyon hasonlít Tímár Mihály – aranyember – történetéhez, aki az Al-Dunán megbúvó egykori Senki-szigetének ura lett Jókai-hőseként.

A történet akkor „játszódik” mikor az államosítás minden magántulajdont bekebelezett, ez a kis sziget magántulajdonba tartása ezért is volt érdekes és leleményes abban a korban, úgy 60 évvel ezelőtt.

A mi „aranyemberünk” dr. Petrik Béla, foglalkozására nézve férfiszabó és szigettulajdonos, akiről később derült ki, hogy egy okos banki szakember volt.

Az ő Senki-szigetét Szürkő szigetnek hívják és nem az Al-Dunán, hanem a Dunakanyarban fekszik. Dunakeszi és Szigetmonostor között.

De először ismerjük meg a sziget történetét.

Az 1666-os folyamkilométernél fekvő, most is csak egyéni vizijárművel megközelíthető földdarab, több nevet is visel. A dunakeszieknek Horányi sziget, a térképen Szürkő sziget, a sziget történetét jól ismerőknek pedig Petrik sziget.

1886-ban a császári és királyi hatóságok térképén jelent meg először a Szentendrei-sziget délkeleti partjánál húzódó, Horány és Dunakeszi között fekvő apró sziget.

Területe mindössze 322 négyszögöl volt, amely akkor néhány évtizede rakódhatott le a vén folyam hordalékából. A csekély aranykorona-értékű területet legelőnek regisztrálták, ami akkor máig ismeretlen magántulajdonban volt. 

A szigetet elkerülte a Duna szabályozása, ennek köszönhetően az év minden napján víz öleli körül. Itt nem épültek sarkantyúk, mellékág elzáró gátak.

1941-ben ismét felmérték a szigetet és kiderült, hogy területe időközben 1 kat. hold 1250 négyszögölre növekedett.

A dunakeszi medertágulatban kialakult, orsó alakú sziget egy zátony benyomását keltette még az 50-es években (légifelvétel: Hadtörténeti Múzeum, 1953). Erdőnek akkor még nyoma sem volt. A vízjárás csak satnya fűzfáknak hagyott életteret.

1956. augusztus 15-én a Szürkő-sziget gazdát cserélt: új tulajdonosa dr. Petrik Béla budapesti lakos lett.

Amikor Petrik a szigetet megszerezte, az még csak egy zátony volt, növényzet alig volt rajta. A fűzfákat és nyárfákat már ő ültette. Idővel a szigetből szinte átjárhatatlan őserdő lett, bozót, csalán és nád borította el. 

A Szürkő-sziget a 60-as években kezdett benépesülni. Addig csak két-három telek volt rajta, köztük valamilyen vízügyi vállalat, egy idős horgász, egy igen kreatív ezermester, és persze maga Dr. Petrik Béla. Petrik Béla szerette a nagy társaságot, élvezte az életet, vidám - és nagyon okos ember volt.

Ő választott kit ötven (!) — saját megfogalmazása szerint: — „rendes embert”, és öt évtől „életfogytig” terjedő időre, kinek hogyan, használatba adta a sziget egy-egy darabkáját.

A víkendtelek használata fejében köteles a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően, bizonyos mennyiségű fát, mogyoróbokrot ültetni, utat készíteni, gazt irtani, egyszóval, a sziget rendben- tartásában segíteni. Hogyan, hogy nem, az ötven „rendes ember” jórészt jól kereső önálló kisiparosok, ügyvédek, mérnökök, minisztériumi osztályvezetők köréből verbuválódott. 

Az eszmei hányadok birtokosai aztán építkezni kezdtek. 

 De ki is volt Dr. Petrik Béla, az új kor „aranyembere”?

Nem tudni, hogy dr. Petrik Béla, aki doktori címe ellenére férfiszabónak, majd később gazdálkodónak adta ki magát a tulajdonjog megtartása érdekében, egy antikommunista Robin Hood, egy horányi Baktay Ervin, vagy egy szimplán okos, élelmes ember volt, aki majdnem túljárt a pártállam eszén is. Lényeg a lényeg, a Szürkő-sziget lábon álló nyaralóházai az ő hatályos törvények között lavírozó leleményességének, munkásságának köszönhető.

Később a szigetmonostori helyi építési dokumentumokból derült ki, hogy nem férfiszabó, és nem egyéni gazdálkodó, hanem banktisztviselő volt, aki a Magyar Nemzeti Bank evezőse volt.

Az 1960-as években az államosítást végrehajtó törvények ellenére, magát egyéni gazdálkodónak kiadó és a területet „szőlő, gyümölcs, málna művelési ágú ingatlannak” nevező, általa teremtett helyzet, elkerülte az államosítást.

Egy, az 1970-es évek elején megjelent Pest Megyei Hírlap cikkéből képet kaphatunk még egy lakatlan zátony benépesüléséről, földhivatali trükkökről és az egyén állam elleni harcáról. Azt is megtudhatjuk az írásból, hogy Dr. Petrik Béla akkor a szürkő-szigeti telepesek szemében egy legenda volt.

Röpke négy-öt év alatt 31 víkendház épült a szigeten, ebből három: építési engedéllyel. A többi csak úgy. A 31 víkendház-tulajdonos közül hatan — köztük Petrik Béla — házadót is fizetnek. Innen a Petrik-sziget általuk történő elnevezése is.

Az ügyeskedés 1972.-ig tartott, mikor is a Szigetmonostori Községi Tanács vb pedig 563/1972. sz. határozatában építési tilalmat rendelt el a szigeten és megtiltotta a jogtalan tulajdonosi és használati ügyek lebonyolítását. 

A telkek jogi helyzetében komoly változás történt 73-74 körül, amikor kiderült, hogy a sziget jóval nagyobb, mint amekkora területtel a nyilvántartásban szerepel.  Erről a cikk részletesen ír. Petrik Béla tulajdonjogát megtámadták, és hosszadalmas pereskedés után végül a növekményt el is vették tőle, az állami tulajdonba került.

A szigeti remete, az 50-es évek aranyembere, Dr. Petrik Béla a hetvenes években hunyt el

Egy kortanu vallomásából ismerhetünk meg részleteket:

„A szüleim az említett evezős csapat néhány tagjával együtt, Petrik Béla invitálására kerültek a szigetre, talán 1963-ban vagy 64-ben. A betelepülés valahogy úgy zajlott, hogy Petrik Béla vágta előttünk az utat egy kaszával, így jelölte ki nekünk az egyes területek határát két-két fa között.

Elsők között lett szigetlakó a legendás evezős bajnoknő és oktató, a magyar női evezés egyik megalapítója: Somkuti Ilona, akit mindenki Cica néni néven ismert. 2002-ben halt meg, hamvait evezősök szórták a vízbe a Duna közepén, a Margit-sziget mellett. Feltétlenül érdemes még megemlékezni a sziget „nagy öregjéről”, a kreatív, ezermester Sanyi bácsiról (az 1965-ös kútfúrós képen hátul áll, és irányítja a műveletet). De sokan voltak még, akik rengeteget tettek a szigetért, eljártak különböző szerveknél, összetartottak bennünket.”

Az első generáció a 90-es években már idősödött, egyre kevésbé tudta vállalni a megterhelő átkelést, a terület rendben tartását.

Sokan átengedték a telket ismerősöknek. A sziget olyan embereknek (volt) eszményi, akik élvezték a barkácsolást, a fizikai megterhelést, a félnomád életmódot és elég rugalmasak voltak, hogy kezelni tudják az árvízveszélyt.

Azóta kirándulási és utazási szokásaink jelentős változásával a sziget területének jelentősége elhalványult. De aki abban a korban élt, átérezheti azt a szabadságot, melyet az akkori politikai rendszerben ennek a szigetnek az önállósága, magántulajdona és zártsága jelenthetett.

Forrás: internetes oldalak

Írta: DG