Egy érthetetlen hazaadás és egy 30 méteres lassú potyagól köténnyel. Utána már záporoztak a gólok.

A szurkolók nagy reménnyel érkeztek az utolsó előtti meccsre. Gödöllő, bár a tabellán előttünk állt, nem volt verhetetlen csapat. A kezdő csapat összeállítása azonban mutatta, hogy hiányoznak a védőink. Hogy ennek mi oka volt (van) arra máskor térünk ki. Hivatalosan beteget és sérülést jelentettek.

A 4. percben senkitől sem zavartatva Kovács Dávid az üres hazai térfélen hazagurított. A labda olyan lassú volt, hogy a mögötte lévő gödöllői csatár megszerezte azt 20 méterre a kaputól és senkitől sem zavartatva vezethette rá a kapusra. Elfektetve a kapust, a másik sarokba gurította a labdát. 1-0

Nem volt veszve semmi. A dunakeszi csapat jól játszott, középpályán fölényben is voltunk, ahogy az szokott lenni. A 15. percben egy távoli 30 méteres lövés gurult a kapu felé. Szintén nem volt támadó játékos a közelben. Kapusunk komótosan lehajolt a labdáért, ami átgurult a kezei, utána a lábai között. 2-0.

20 percben egy védelmi hibából újból a bal szélünkről szaladt el a gödöllőiek csatára és 3-0-ra növelte az eredményt.

Ekkor már összetört a csapat és csak az volt a kérdés, hány góllal kapunk ki.

34. percben állt be a félidő eredménye 4-0.

A második félidő 1-1 gólja állította be a végeredményt, mely lehetett volna súlyosabb is.

A játékunk minőségére két gödöllői szurkolói vélemény volt jellemző:

"Hogy lehet ennek a dunakeszi csapatnak ennyi pontja ilyen játékkal?"

másik

"Hatszor rúgtunk kapura és csak egy nem ment be!"

Kár volt a Gödöllő helyzetbe hozásáért, nyerhettünk is volna!