Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-jén tíz testvér közül ötödikként született a tabáni Meindl házban (Palota, majd Apród utca 1-3.) a hienc[1]  származású Semmelweis József fűszer-kiskereskedő és a sváb Müller Terézia gyermekeként. 1823-ban a család átköltözött az Apród utca 6-ba, ahol Semmelweis József továbbra is a már korábban jól menő Fehér Elefánt nevű fűszerboltját vezette. Semmelweis Ignác a középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban és a várbeli Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezte el.

Miután 1835-ben befejezte a gimnáziumot, beiratkozott a Pesti Tudományegyetem kétéves bölcsészeti kurzusára. Apja akaratának engedelmeskedve 1837-ben jelentkezett ugyan a Bécsi Egyetem jogi karára, azonban még ebben az évben átiratkozott az orvosi karra. Egy év múlva visszatért Pest-Budára a Pesti Tudományegyetem Orvosi Karára, majd 1840-ben újra a Bécsi Egyetem Orvosi Karára kezdett járni. 1844-ben szerezte meg orvosdoktori diplomáját Bécsben a „Tractatus de Vita Plantarum” című botanikai doktori értekezésével, majd még ebben az évben szülészmesteri oklevelét is átvehette, és egy évvel később 1845-ben sebészdoktorrá avatták.

Diplomája megszerzése után is folyamatosan képezte magát és látogatta Skoda professzor belgyógyászati előadásait, valamint Karl von Rokitansky boncolási gyakorlatait és patológiai előadásait. Megpályázta a tanársegédi állást Klein professzor Szülészeti Klinikáján az Allgemeines Krankenhaus-ban, amelyet 1846-ban el is nyert. Néhány hónappal később Breit orvostanár, akinek helyére korábban Semmelweist felvették, visszatért, és így Semmelweis elveszítette állását. Angol nyelvórákat kezdett venni, és az Írországba, Dublinba távozás gondolata foglalkoztatta, de végül 1847. március 20-án visszahelyezték állásába, mivel Breit a Tübingeni Egyetem szülészeti tanszékének élére kerül.

Még 1847 március elején Velencébe utazott pihenni. Ez idő alatt halt meg Bécsben barátja, Jakob Kolletschka, a kórbonctan tanára. Semmelweis visszatérése után megnézte Kolletschka boncolásának jegyzőkönyvét, és rájött, hogy az a betegség, amely barátja halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos. Felismerte, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok okozzák azzal, hogy boncolás után kézfertőtlenítés nélkül mennek át a szülészeti osztályra, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálják a várandós nőket. Világossá vált számára, hogy ez volt az oka annak, hogy a pusztán bábák és bábanövendékek által kezelt várandós nők körében sokkal ritkább jelenség volt a gyermekágyi láz, mint az orvosok és orvostanhallgatók által is kezeltek között.

Több vegyszer kipróbálása után 1847 tavaszán a klórmeszet választotta fertőtlenítőszernek. Kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klóros kézmosásra, októbertől pedig kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is (ami könyékig, körömkefével végrehajtott, negyedórás procedúra volt). Intézkedései rendkívül népszerűtlenek voltak, kollégái pedig a statisztikai bizonyítékokat egyszerűen nem vették komolyan annak ellenére, hogy rendelkezései nyomán a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán kisebb lett, mint a bábákén.

1848 tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, de ettől függetlenül hivatását folyamatosan gyakorolta. Tanársegédi megbízatása az Allgemeines Krankenhaus-ban 1849. március 20-án lejárt. Még februárban egyetemi magántanárságért folyamodott, kérve, hogy hullákon és “fantom”-okon demonstrálhasson, de nem hosszabbították meg bécsi szerződését. Bár 1850. március 15-én Rokitansky elnöklete mellett előadást tartott a bécsi Orvosegyesületben a gyermekágyi lázról, az egyetemen nézeteit elutasították. Annak ellenére, hogy májusban ismét egyetemi magántanárságért folyamodott, immár abba is beleegyezve, hogy átmenetileg csak bábukon oktathat, (a kinevezést október 10-én megkapta), mégis október 15-én váratlanul elhagyta Bécset és visszatért Pestre.

1851-ben fizetés nélküli tiszteletbeli főorvosként átvette a Pest város közkórházaként funkcionáló Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát, amelynek vezetéséhez kiváltságos, de az orvostársakban ellenérzést kiváltó jogokat is kapott. 1855-ben kinevezték a pesti egyetemen az elméleti és gyakorlati szülészet tanárává, de még két évig párhuzamosan a Szent Rókus Kórházban is dolgozott. Munkásságával 0,85 százalékra szorította le a kórházban gyermekágyi láz következtében elhunytak arányát.

Klein 1855-ös halálával megüresedett a bécsi szülészeti tanszék igazgatói széke, de Semmelweist nem jelölték. Két év múlva, 1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de a meghívást visszautasította.

1857-ben kötött házasságot az akkor 18 éves Weidenhofer Máriával. Összesen öt gyermekük született, de közülük csak három érte meg a felnőttkort, és csak egynek maradtak utódai.

Felfedezését és az aszeptikus eljárással elért eredményeit csak barátai hosszas unszolására, évekkel később publikálta, először 1858-ban, a Markusovszky Lajos által szerkesztett Orvosi Hetilapban, A gyermekágyi láz kóroktana címmel. 1860-ban megjelent német nyelvű könyve: Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers (A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése). Ezután 1861-ben, majd 1862-ben jelent meg az orvos kollégáknak írt első és második nyílt levele németül. Újszerűségével, és főleg szenvedélyes hangvételével a hazai, de főként a külföldi szakma túlnyomó részének elutasítását és támadásait váltotta ki.

Rendszeresen publikált az Orvosi Hetilapban, vezette a szülészeti és gyermekgyógyászati rovatot, majd szerkesztette az Orvosi Hetilap Nő- és Gyermekgyógyászat című szakmai mellékletét. Mivel úgy érezte, a kollégákat nem tudja meggyőzni, a fiatal orvosok képzésére helyezte a hangsúlyt, tervei között szerepelt egy szülészeti és egy nőgyógyászati tankönyv kiadása. 

Már évekkel halála előtt magatartásában furcsaságok mutatkoztak. A felfedezése óta kialakult súlyos önvád mellett a támadások még jobban próbára tették megviselt idegrendszerét, amely 1865 júliusára elmezavarrá súlyosbodott. Semmelweis felesége a bécsi barátjukhoz, Hebra professzorhoz fordult, aki július 31-én Döbling elmegyógyintézetébe utalta Semmelweist, ahol augusztus 13-án meghalt.

Halálának körülményei évtizedek óta tudományos viták tárgya. A pályája kezdetén, boncolás közben szerzett lueszes (szifiliszes) fertőzés, és az ebből kialakult paralysis progressiva (a homloklebenyt legerősebben érintő agysorvadás), illetve a döblingi személyzettől elszenvedett brutális bántalmazás egyaránt felmerült. A boncolási jegyzőkönyv és a csontmaradványokon 1963-64-ben végzett kórbonctani és radiológiai vizsgálat szerint Semmelweis a jobb kezén kialakult lassú lefolyású csontvelőgyulladásból támadt szepszisben halt meg, abban a betegségben tehát, amelynek kórlényegét felfedezte.

Nemcsak mint szülészorvos, hanem mint sebész is kiváló tevékenységet folytatott, így hazánkban elsőként végzett petefészek-műtétet és másodiknak császármetszést. Hamvait felesége 1891-ben Budapestre hozatta családjának sírboltjába. 1965-ben új sírba helyezték szülőházának udvarában, mely jelenleg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad helyet.

Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek 1847 és 1861 között nyomtatott formában megjelent egyes dokumentumait 2013-ban az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította. Az UNESCO Általános Konferenciája a Magyar UNESCO Bizottság javaslatára Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulóját is felvette a megünneplésre méltó évfordulók közé. 2015-ben a Nemzetközi Semmelweis Emlékév kapcsán a Semmelweis Egyetem is számos programmal készült névadója tiszteletére. 2018-at Magyarország Kormánya Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánította, hogy méltó módon emlékezzen meg „az anyák megmentőjéről” születésének kétszázadik évfordulóján. Az emlékév fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

Forrás: semmelweis.hu