1849. július 14.A magyar haderő szétverte Jellasics horvát bán császári seregét. Ez volt a szabadságharc utolsó győzelmes csatája.

A Bácskában, Kishegyes (Mali Iðo¹), Feketehegy, ma Bácsfeketehegy (Feketiæ) és Szeghegy (Sekiæ, ma: Lovæenac) között volt a csata. A magyar sereget Vetter Antal és Guyon Richárd vezette.

Az 1848–49-es szabadságharc első győztes csatáját Pákozd és Sukoró között vívta a magyar sereg Jelačić bán csapatai ellen 1848. szeptember 29-én, s történetesen 1849. július 14-én, az utolsónál is Jelačić volt az ellenfél.

„1849. július elején a magyar kormány és a parlament is Szegeden rendezkedett be, s itt volt Vetter Antalnak a főhadiszállása is. Július 8-án Vetter tábornok a várost délről fenyegető Jellasics ellen indult. Csapatai a következő napon találkoztak Kmety hadosztályával, majd Kishegyes felé indultak, hogy egyesüljenek Guyon Richárd egységeivel.

Jelačić bán a magyar hadak egyesülését megakadályozandó július 13-án az esti órákban mintegy 20 000 fős seregével indult meg Verbászról Kishegyes felé. Az ellenséges felvonulás hírére Guyon is készenlétbe állította csapatait: a lovasságból álló jobbszárnyat Hegyesnél, a centrumot képező gyalogságot Szeghegynél, a tüzérséget Feketehegynél helyezte el, míg a tartalék erőket Topolyánál állomásoztatta. A magyar csapatok létszáma körülbelül 7000 főt és 42 löveget tett ki.

Az ütközet kimenetelét Guyon Richárd taktikája döntötte el: amíg a magyar jobbszárny lekötötte az ellenség támadását, addig a balszárny és a középen állomásozó erők oldalba támadták azt. Kishegyes után Jelačić hátráló csapatait a Magyar seregek egészen Verbászig szorították vissza, ahol a császári erők a sáncokat mintegy két óráig tudták csak tartani, majd a demoralizált sereg megkezdte visszavonulását a római sáncok irányába. A magyar seregek a kellő számú lovasság és a tüzérség hiánya miatt a visszavonuló ellenséget nem követték a Duna–Tisza–Duna-csatornától délebbre eső területekre, helyette a Titeli fennsík elfoglalására kaptak parancsot, egyrészt a Bácska ellenségtől való megtisztítása, másrészről pedig a Szegednél összpontosítandó magyar seregek balszárnyának a biztosítása céljából.”

A csata emlékezete
Bár az ütközet három település, Kishegyes, Bácsfeketehegy és Szeghegy határában zajlott, a történelem (kis)hegyesi csataként tarja számon. Azonban ez nem volt mindig egyértelmű, hiszen a győztes csata dicsőségéért mindhárom község versengett. 1874-ben szoborbizottságot alapítottak azzal a céllal, hogy a csata és az elesett hősök emlékére szobrot állítsanak, de a tervet csak 1887-ben sikerült végre megvalósítani. Az emlékművet, egy gránitalapzaton álló, acélozott vasba öntött obeliszket Kishegyes, Bácsfeketehegy és Szeghegy hármas határánál állították fel, de sajnos a történelem viharai Trianon után lerombolták. Az obeliszk végleg elveszett az utókor számára, eredeti alakját csak korabeli ábrázolásokról ismerhetjük, azonban az emléktáblákat 1997-ben megtalálták a községháza padlásán. Az egykori emlékmű mását 2000-ben állították fel újra a kishegyesi Nyugati temetőben. A templom melletti szoborparkban 2010-ben mellszobrot állítottak a hegyesi csata győztes tábornoka, Guyon Richárd emlékére.

Javaslattevő: Dr. Dévavári Zoltán

Forrás: ertektar.rs