A kiemelkedően tehetséges költő, válogatott öttusázó, a Fő utcai gyűjtő, a váci és a márianosztrai börtön foglya kilencven éve, 1929. november 20-án született Dunakeszin. Gérecz Attila, akinek a nevét a rendszerváltozásig ki sem lehetett mondani, mindössze 27 évesen esett el az 1956-os szabadságharcban Budapesten, a Klauzál tér mellett.
A református család az 1900-as évektől kiépülő és fejlődő Járműjavító telepen élt. Gérecz Attila apja vitéz Gérecz Ödön, a MÁV főmérnöke, akit az első világháborúban tanúsított bátorságáért avattak vitézzé. A kimagasló tehetségű mérnök napi munkája mellett aktívan részt vett a helyi közösség életében, a Magyarság Dal- és Önképző Egyesült főtitkáraként és református presbiterként is. Felesége, a nemesi származású Básthy Irén odaadó szeretettel nevelte három fiát, s tartotta a kapcsolatot az ország keleti részén élő, kiterjedt rokonságukkal is.
Gérecz Attila 944 őszén a Nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Sümegre menekített alakulatához vonult be. A második világháború alatt annak növendékeként előbb a németországi Friedrichshafenbe, majd a város francia megszállása után Taldorfba került. A francia hadifogságból 1946. október 23-án tért haza.
Miután családi háttere és hadapród volta miatt nem mehetett egyetemre, vasesztergályos képesítést szerzett, és a Rákosi Mátyásról elnevezett csepeli gyárban dolgozott.
Ebben az időben ismerkedett meg a Margitszigeten első felnőttkori szerelmével, Farkas Margittal. Felhasználva a katonaiskolában tanultakat, öttusázni kezdett. 1949-ben a Magyar Öttusa-válogatott keretének tagja lett, pisztolylövésben legyőzte a későbbi olimpiai és világbajnok Benedek Gábort. Kitűnően lovagolt, vívott, futott, úszott, és versenyszerűen síelt is.
Sportpályafutását hirtelen törte derékba 1950. december 8-i letartóztatása, amikor a Teherautó Javító Vállalattól, akkori munkahelyéről a Fő utcai börtönbe szállították az akkor már tervtechnikusként dolgozó fiatalembert. Többségében a fent említett barátaival együtt hűtlenség vádjával állították bíróság elé. Ügyükben öt halálos ítéletet hoztak, ebből hármat végre is hajtottak. A huszonnyolc vádlottból Attila kapta a harmadik legsúlyosabb ítéletet, első fokon tíz, majd 1951. augusztus 29-én másodfokon tizenkét évi börtönbüntetést.
Rabként először a budapesti Gyűjtőfogházba, 1952 áprilisában a váci börtönbe vitték, ahol a „füveskerti költők” – többek között: Béri Géza, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Kecskési Tollas Tibor és Tóth Bálint – barátságukba fogadták, és versírásra, műfordításra biztatták. Már első versét, az Így bocskorosan címűt érett, teljes értékű műnek ismerték el költőtársai.
- július 18-án, árvízkor, a Duna tetőzésekor bravúros módon sikerült megszöknie a váci börtönből. Három nap bujkálás után fogták el.
Szökéséért további két év börtönt kapott 1955 márciusában. Az ítélethozatalig először a Gyűjtőfogházban, majd újra Vácott raboskodott, ahol éhségsztrájkja miatt annyira legyengült a szervezete, hogy jó időre a rabkórház lakója lett. Ebben az időben tudta először kijuttatni verseit. 1955 nyarán átszállították Márianosztrára, a kor legszigorúbb börtönébe. Ott született meg költői munkájának egyik legjelentékenyebb műve, a szökését megörökítő, prózabetétekkel tarkított, több mint hatszáz soros verse, valamint az irodalomtörténészek által legnagyobbra tartott Sorsod művészete című költeménye.
Rabságának utolsó időszakát ismét a Gyűjtőfogházban töltötte, ahonnan 1956. november 1-én szabadították ki a forradalmárok, közel nyolcszáz politikai fogollyal együtt. Három-négy boldogságban és szabadságban töltött napot élhetett meg, melynek részleteit édesanyja leveleiből és feljegyzésiből ismerheti meg az utókor.
Sok időt töltött barátaival a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (POFOSZ) Benczúr utcai székházában, ahol igazolást adtak a frissen szabadult bajtársaknak, majd november 3-án itt olvasta fel kiáltványát a börtönből szabadult fiatal művésznemzedék nevében, melyből a szeretet, a megbocsátás, a nemzeti méretű összefogás eszméje sugárzik. Utolsó békés estéjükön eljegyezték egymást ifjúkori szerelmével, Drechsel Máriával.
November 5-e hajnalán csatlakozott a szabadságharcosokhoz. A Blaha Lujza tér környékén harcolt régi barátaival, Csaszkóczy Emillel és Zsótér Andrással, majd a Dohány utcai Continentál Szálloda romos épületébe húzódtak vissza. Innen ment le utolsó útjára november 7-én, alkonyat előtt, amikor a Klauzál utca torkolatában álló szovjet tankból halálos lövések érték. Első, ideiglenes utcai sírja a Klauzál tér egyik szöglete volt, innen 1957. február 11-én temették el másodszor a Kerepesi temető (Fiumei úti Sírkert) 21-es parcellájába. 1977-ben édesanyja halálakor földi maradványait az újpesti temetőbe szállították, ahonnan 2001-ben került vissza a Fiumei úti sírkertbe.
Fotó: gereczhagyatek.hu
nullahategy.hu - részletek
Tovább