Minden ami fontos

Hétfőtől részlegesen újraindul az egészségügyi ellátás, itt vannak a részletek

Az egészségügyi ellátás újraindítására adott utasítást hétfőtől Kásler Miklós miniszter számos olyan területen, ahol az új koronavírus-járvány elleni védekezés miatt március 14-én felfüggesztették a nem azonnali beavatkozást igénylő diagnózisokat és kezeléseket. Az Euronews birtokába került az a levél, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) vezetője a napokban küldött a kórházigazgatóknak, a háziorvosoknak, illetve valamennyi egészségügyi szolgáltató vezetőjének.

Milyen ellátások indulnak újra hétfőtől?

A miniszteri levél szerint május 4-től szigorú járványügyi rendszabályok betartásával újraindulhat a gyermek és felnőtt háziorvosi, védőnői és a fogászati alapellátás.

 

Hétfői kezdettel a járóbeteg szakellátások, diagnosztikai vizsgálatok, fogászati szakellátások és az egynapos ellátások is újraindulhatnak.

A fekvőbeteg szakellátásból a rehabilitációs kezelések és a transzplantációs beavatkozások, illetve a magánellátások kezdődhetnek újra.

Kásler Miklós levele szerint először azokat a beavatkozásokat kell elvégezni, amik a betegek egészségügyi állapota szempontjából sürgősebbek, és az új koronavírus terjedését tekintve kevésbé kockázatosak. A tervezett beavatkozások szélesebb körére ezt követően javasolja kiterjeszteni az ellátását a miniszter.

Háziorvosok és védőnők

Hétfőtől óránként négy beteget fogadhatnak személyesen a gyermekek és felnőttek ellátását végző háziorvosok és védőnők. A személyes rendelés telefonon történt egyeztetés alapján, regisztrációval, időpont alapján történhet, így bejelentkezés nélkül nem kereshető fel a háziorvos és a védőnő.

A telefonon, e-mailben történő kapcsolatfelvétel során kiderülhet ugyanis, hogy nincs szükség személyes találkozásra. Ha elegendő a távkonzultáció, annak is a rendelési időben kell történnie.

Igazolások, illetve betegállományhoz vagy szociális ellátáshoz szükséges dokumentumok kiadása és minden adminisztratív ügy személyes találkozás nélkül intézhető, a praxis dolgozóinak 5 nap alatt kell teljesíteniük az ilyen kéréseket elektronikusan vagy egyéb nem kontakt módon.

A szakorvosi javaslatok, közgyógyellátási igazolvány lejárta 6-12 hónapig meghosszabbodik a veszélyhelyzet megszüntetését követően is.

Ha személyes konzultációra kap időpontot a páciens, a rendelőbe lépve meg kell mérni testhőmérsékletét, majd tartani kell a másfél méteres távolságot. A dolgozók részére kézfertőtlenítőt és védőfelszerelést kell biztosítani.

Fogászat

A fogászati alapellátás és szakellátás is újraindul hétfőtől. Az imént leírtakhoz hasonlóan előzetes egyeztetéssel, telefonon vagy e-mailben kell konzultálni és időpontot kérni. A rendelőbe lépéskor meg kell mérni a páciens testhőmérsékletét, és tartani kell a másfél méteres távolságot.

A szigorú higiéniai szabályok tartása mellett a miniszteri levél melléklete kiemeli, hogy fogászati ellátás során a dolgozók részére a védőfelszerelés használata kötelező.

Járóbeteg-szakellátás

Telefonos egyeztetéssel kell minimalizálni a személyes találkozásokat. A járóbeteg-szakellátásban csak a „problémás eseteket” szabad személyesen fogadni. Telefonon vagy elektronikusan kell a betegekkel tartani a kapcsolatot, felvenni az anamnézist, illetve megtudni a páciens jelenlegi állapotát, mert számos eset gyógyszeres kezeléssel e-recept felírásával megoldható, és későbbi telefonos konzultációval követhető.

Ha a virtuális vizit nem elegendő, a beteg csak az előre egyeztetett pontos időpontban jelenhet meg szakellátásban, elkerülendő az intézményben kialakuló várakozást és az azzal járó csoportosulást. Csak olyan szakrendelés működhet, ahol előjegyzés alapján fogadják a betegeket a szükséges vizsgálati idő függvényében.

Szakellátás esetén az épületbe lépő betegek testhőmérsékletét meg kell mérni, kézfertőtlenítőt és szájmaszkot kell használnia a páciensnek is, valamint ki kell tölteni egy járványügyi kérdőívet. Ha az érkező személy COVID-19-re gyanúsnak vélhető, akkor az erre a célra elkülönített és rendszeresen fertőtlenített szakrendelőben kell ellátni, védőfelszerelés használatával.

Kockázatos beavatkozások

Ha a vírus átvitele szempontjából kockázatos a beavatkozás a járóbeteg-szakellátásban, akkor kötelező a beavatkozás előtt a pácienseket tesztelni, PCR, azaz a vírus örökítőanyagát kimutató vizsgálattal.

Kásler Miklós miniszter levele egy táblázatos mellékletben sorolja a koronavírus terjedése szempontjából különösen kockázatos vizsgálatokat és kezeléseket. Általánosságban minden olyan beavatkozás, ami a légutak (száj, orr, torok, légcső, tüdő), az emésztőszervek, a bélcsatorna, a kiválasztó szervek vagy a keringési szervrendszer belső részén történik, így az endoszkópiás eljárások, laparoscopos beavatkozások, a vérrel és testnedvekkel érintkező kezelések.

Fekvőbetegellátás

A rehabilitációs tevékenységeket a szakmai kollégiumok javaslata alapján lehet újraindítani, a transzplantációs beavatkozásokat a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően.

A tárgyi feltételek mellett a személyi feltételeknek is rendelkezésre kell állniuk. Nem vehetek részt a fekvőbetegellátásban azok a szakemberek, akik a COVID-19-ellátásban részt vesznek.

A fekvőbetegellátásban történő elektív (tervezhető) beavatkozások esetén minden betegen PCR tesztet kell végezni még a kórházi felvétel előtt. Ha egyik intézményből másikba helyezik át a beteget, az áthelyezés előtt is PCR tesztet kell végezni.

Magánrendelések és beavatkozások

A nem közfinanszírozott egészségügyi ellátások az előbbiekben leírt feltételekkel indulhatnak újra.

A hétfőtől érvényes rend később változhat

Az EMMI vezetőjének levele arra is kitér, hogy a járvány alakulásához igazodva a kórházigazgatóknak továbbra is rugalmas ágykapacitással kell biztosítaniuk a COVID-19 betegek ellátását és a készültséget, a fekvőbetegellátás kiterjesztése mellett.

Az egészségügyi ellátás újraindítási rendjét a jelenleg ismert járványhelyzet alapján dolgozták ki, ezért a járvány alakulása során a változásokhoz igazítják majd az egészségügyi intézmények működését is, tehát a most bevezetendő ellátási rend szükség esetén módosulhat.

Írta: Gábor Ács

Forrás: euronews

https://hu.euronews.com/2020/05/02/az-egeszsegugy-ujrainditasara-utasit-kasler-attanulmanyoztuk-a-korhazigazgatoknak-irt-leve

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search