Minden ami fontos

TAVALYI INFLUENZASZEZON TÖBB HALÁLESETTEL JÁRT MAGYARORSZÁGON, MINT AZ IDEI KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY

-írja a QUBIT. 

Idén áprilisban összesen 11 099 ember halt meg Magyarországon a belügyminisztérium nyilvántartása szerint. Ez majdnem pontosan annyi, mint a 10 éves áprilisi átlag (11 054 haláleset), ugyanakkor  a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint mintegy 9 százalékkal több, mint a tavaly áprilisi 10 167 haláleset.

Azokban az európai országokban például, amelyeket a legsúlyosabban érintett a járvány, jelentősen megnőtt a halálozások száma idén tavasszal, nagyobb mértékben, mint azt a hivatalos COVID-19 miatti halálozási statisztikák indokolnák. Stockholmban, ahol nem vezettek be szigorú járványügyi korlátozásokat, egy friss adat szerint több mint kétszer annyian haltak meg, mint egyébként.

Márciusban, bár már akkor is terjedt a koronavírus Magyarországon, a halálozás mértéke nem érte el a sokévi átlagot, ami a szokásosnál enyhébb influenzaszezonnak volt köszönhető. A szezonális vírusos betegség 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is tovább tartott és több áldozatot szedett, mint idén.

Teljes cikket itt olvashatod:

https://qubit.hu/2020/05/28/a-tavalyi-influenzaszezon-tobb-halalesettel-jart-magyarorszagon-mint-az-idei-koronavirus-jarvany

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search