Minden ami fontos

Építik a kormánynegyedet a dunakeszi nagyállomásnál

Építik a kormánynegyedet a nagyállomásnál

Két építkezést is láthatnak a dunakesziek a nagyállomásnál. Az egyik, a még idén átadandó kormányablak épülete. Ez már áll. A másik, amely pár napja vált látványossá, a járási törzshivatal épülete, ennek folynak az alapozási munkálatai.

Várhatóan novembertől fogadja majd az ügyfeleket Dunakeszi új kormányablaka a nagyállomás épületében. A régi vasútállomás külsőleg megújult, most már a belső munkálatok zajlanak. Az épülethez kapcsolódik egy modernebb szárny. Ez lényegében az ügyfélváró, azaz a fogadótér lesz. Maga a hivatal az állomás épületében található majd.

A kormányablak több mint egy okmányiroda – adott felvilágosítást Imre Zsolt. A járási hivatal vezetője a Postnak vázolta, hogy az új hivatal tudástár információval is rendelkezik majd. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy több fajta ügyet lehet itt elintézni. Csak egy példa: a földhivatali okmányokat is itt lehet majd beszerezni, nem kell különböző épületekbe rohangálni emiatt. Alapvetően internetes bejelentkezésre számítanak, mondjuk az ügyfélkapun keresztül, de lesz sorszámhúzós ügyfélfogadás is.

Járási törzshivatal

A másik, immáron látványos építkezés a járási hivatal törzshivatal alapozása. Ez jövő év közepére lehet készen. Alapvetően a hivatal dolgozói kapnak modernebb épületet és infrastruktúrát, de pl. a gyámügyek okán az ügyfelek is látogatják majd. Ahogy Imre Zsolt fogalmazott: Egy olyan kormányhivatali negyed jön létre Dunakeszin, amely méltó lesz a város múltjához, jelenéhez és remélhetőleg a jövőjéhez is.

A beruházást a központi költségvetés finanszírozza, hiszen állami hivatalokról van szó.

Forrás: http://dunakeszipost.hu/epitkezesek-a-nagyallomasnal/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search