Minden ami fontos

Egy hét alatt elfogták a váci nyomozók azt a csörögi férfit, aki egy munkába igyekvő idős asszonyt rabolt ki Vácon.

 

Egy helyi üzembe indult dolgozni 2020. július 28-án egy 65 éves váci asszony. Korai munkakezdése miatt már hajnali 3 órakor szokásos útvonalán gyalogolt, amikor a Szent László úton hátulról valaki elkapta a nyakát, behúzta egy közeli bokros területre és ütni kezdte. A segítségért kiáltó nő nem ellenkezett, hogy elhallgattassa, támadója többször lesújtott öklével, kitépte áldozata fülbevalóit, leszakította nyakláncát, lehúzta gyűrűit, elvette táskáját, majd sorsára hagyta.

A sértett el tudott gyalogolni a közelben lévő munkahelyére, onnan kértek rendőri segítséget. Az egyenruhások mentőt hívtak a súlyosan sérült áldozathoz, a kórházban kiderült, eltört az állkapcsa.

A rendőrök szolgálati kutyát indítottak, szemtanúkat kerestek, igyekeztek minél több, az elkövetőhöz vezető információt gyűjteni. A bilincselésre hét napot kellett várniuk, a rablással gyanúsítható 33 éves csörögi férfi házánál 2020. augusztus 4-én kora reggel fékezett le a rendőrautó.

Az alkalmi munkákból élő férfit kihallgatták, beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, pénzhez akart jutni valahogyan, ezért 2020. július 28-án hajnalban céltalanul bolyongott Vácon, amikor meglátta a gyalogló asszony nyakában megcsillanó ékszert. Követni kezdte, majd a Szent László úton rátámadt. Miután mindenét elvette, futott a közeli vasútállomásig, hazavonatozott, majd aludni tért. Az ékszereken 47 éves, munkanélküli élettársával másnap délelőtt túladott, egy részéből tartozásukat fedezték, a többiből cigarettát és ételt vásároltak.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a rabolt ékszereket egy zálogházban megtalálták és lefoglalták, a 47 éves nő ellen orgazdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A 33 éves csörögi férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – rablás és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, egyben kezdeményezik letartóztatását.

Forrás:

police.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search