Minden ami fontos

Egy dunakeszi önkormányzati képviselő önkéntesként, több mint egy hónapja az egészségügy frontvonalában.

Varga Zoltán Pétert önkéntesen vállalt, COVID intenzív terápiás osztályon végzett munkájáról kérdeztük:

Miért?

„Kisgyermek koromtól kezdve az egészségügyben szerettem volna elhelyezkedni. Dolgoztam sebészeti műtőben, szemészeten és orvosi ügyeleteken is rendszeresen vállalok műszakokat, bár ez az utóbbi időben kicsit háttérbe szorult az életemben más feladataim mellett.”

Inspiráció?

„Kis túlzással páciensként kórházban töltöttem a teljes gyermekkoromat. Ebből szerintem két dolog következhet bárki életében. Az egyik, hogy sosem akar többé kórházat látni az illető, vagy a másik véglet: úgy dönt, hogy ő is mások gyógyításáért akar élni. Nálam az utóbbi történt. Amikor jelentkezni lehetett a járvány elleni küzdelemhez önkéntesként, egy percig sem volt kérdés, hogy megteszem.”

Önkéntesség?

„Ebben az esetben az önkéntesség teljesen ingyen végzett munkát jelent, klasszikus ápolói feladatokkal, mely számomra komoly szakmai kihívásokkal is jár: sosem dolgoztam még intenzív terápiás osztályon, de van már annyi tapasztalatom, hogy egy szakápoló mellett ezt is meg tudjam csinálni. Másfelől persze már az első néhány napban is rendkívül sokat tanultam.

Önkéntesnek az állami rendszeren keresztül adtam le a jelentkezésemet, itt kifejezetten ezt a területet, az intenzív terápiás ellátást választottam, mert számomra ez az egyik legkeményebb. Persze egészségügyi dolgozóként senkinek a munkáját nem gondolom kevésbé fontosnak, vagy kevésbé jelentősnek, aki részt vesz abban.

A jelentkezésekre rálátnak a kórházak és így hívtak annak a kórháznak az ápolási igazgatóságáról, ahol most részt veszek a munkában.”

Meddig?

„Egyelőre szerencsére javarészt össze tudom egyeztetni a napi feladataimmal és a képviselői munkámmal, ráadásul többször éjszakai műszakban, illetve a hétvégeken dolgoztam. Határozatlan idejű a szerződésem, így jelen állás szerint addig veszek részt a munkában, amíg szükség van rá.

Beszámolókból eddig is ismertem a helyzetet, de most már saját szememmel is látom:

Azt kérem mindenkitől, hogy vegye nagyon komolyan a járványt!

Nyilván nem kell eszelős félelemben élni a napjainkat, de annak a jelenségnek se dőljünk be, amit nemrégen olvastam, hogy egy cikkben a "kevés halál paradoxonjának" neveztek. Azért, mert a teljes társadalomhoz mérten hála Istennek még relatíve "kevesen" haltak bele a járványba (miközben persze túl kevés, vagy elég kevés halál valójában nincs), az új típusú koronavírus akkor is itt van és bizony nagyon veszélyes. Akit hétfő reggel a kórházban láttam, azok nagy része szerda este már nem volt ott és sajnos egyikük esetében sem arról volt szó, hogy meggyógyultak volna. Volt köztük egy nagyon fiatal lány is.

Nehezíti a védekezést, hogy amint időnként a tízmillió belügyminiszter, miniszterelnök és a tízmillió szövetségi kapitány országa, most a tízmillió infektológus, virológus és járványügyi szakember országa lettünk. Az előbbi legfeljebb bosszantó lehet egyeseknek, az utóbbi viszont konkrétan veszélyes.

A körülményekhez képest próbálhatunk relatíve normális életet élni, de mindeközben a valódi szakemberek tanácsaira hallgassunk és tartsuk be a szabályokat. Inkább bizonyuljon fölöslegesnek egy-egy védelmi intézkedés, akár a maszkviselés, mint hogy utólag a szerettünk kórházi ágya mellett, vagy akár mi magunk ott fekve bánjuk, hogy nem tettünk meg valamit, ami igazából legfeljebb egy kis kényelmetlenséggel járt volna. Sokszor nehéz.

Tudom. Túl sűrűn eddig sem volt időm, de most szinte egyáltalán nem találkozom a 87 éves nagymamámmal. Elsősorban miatta, hogy utána még sokkal többször találkozhassunk. Ezeket a döntéseket mindenkinek meg kell tudni hozni.”

(kc)

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search