Minden ami fontos

Kocsiszínből és szénapadlásból kialakított világhírű laboratóriumnál állnak sorba a vakcinát gyártó világcégek, többek között a Pfizer és a BioNTech is.

A képen Török Alexandra biológus, dr. Lukács Noémi és lánya, Symmons Johanna, a cég ügyvezetője (fotó: Everengine Kft/Tóth Richárd)  

A tudós dédszülei házát alakította át, így a korábbi kocsiszínből és szénapadlásból olyan korszerű kutatólabor lett, ahol a koronavírus kutatásához kapcsolódó, egyedülálló termékét állítja elő lányaival. Így a Pfizer és a BioNTech is Szirákon „áll sorba”.

Három lányával tért haza, ma sorban állnak nála a világcégek!

Dr. Lukács Noémi és családi vállalkozása az egyetlen gyártója és forgalmazója a világon a kettős szálú RNS (dsRNS) jelenlétét kimutatni képes, monoklonális ellenanyagoknak. Ezek a világ 50 országába jutnak el. A szert az 1980-as évek végén Düsseldorfban fejlesztette ki. Hosszú évekig élt és kutatott Németországban, itt ment férjhez, doktorált és habilitált, a rendszerváltás után végül három lányával visszatért Magyarországra. Már a járvány előtt is olyan helyekről érkezett megrendelés, mint a Cambridge-i Egyetem, a francia Pasteur Intézet vagy az amerikai Harvard és Stanford. Az ellenanyag az új koronavírussal kapcsolatos kutatásokban is hatalmas szerepet kapott.

„Vidéken nőttem fel, télen-nyáron kint a természetben, háziállatokkal, növényekkel. Középiskolai tanulmányaim végén a Szabó Ervin Könyvtárban véletlenül a kezembe került egy biokémiai témájú könyv. Címére, szerzőjére már nem is emlékszem, csak a sárga borítóra. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyivel mélyebb a tudás, mint gondoltam, és hogy mennyire érdekel engem, hogyan lehet „felfedezni”, kideríteni valamit” – meséli a tudós. Most a lányával dolgozik együtt. – A cég felfutása inkább legidősebb lányomnak, Johannának köszönhető, mint nekem. Hat éve vette át a cég vezetését – és meghatszorozta forgalmunkat. A gyermekeimnek egy valamit szoktam tanácsolni: olyan tevékenységet válasszanak, ami önmagában, anyagi vagy külső elismerés nélkül is örömet okoz nekik – teszi hozzá.

A családi házból létrehozott labor épülete. A felső két szinten – a volt kocsiszín és szénapadlás – található a labor és egy iroda
fotó: Everengine Kft/Tóth Richárd

Teljes cikk:

https://metropol.hu/aktualis/sziraki-tudosnal-allnak-sorba-a-vakcinat-gyarto-vilagcegek-162975/

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search