Minden ami fontos

EGYRE TÖBBEN VÁLLALNÁK AZ OLTÁST MAGYARORSZÁGON

 

A cikk összefoglalót közöl a  Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) által szervezett kedd esti beszélgetésen elhangzott tudományos elemzésekről.

A TK kutatásaiból az derült ki, hogy a koronavírus elleni oltást kerek-perec megtagadók aránya 35 százalék körül stagnál, függetlenül attól, hogy a járvány éppen milyen szakaszában jár. Az oltásra igent mondók aránya már a szeptemberi és a november eleji felmérésben is meghaladta az egyötödöt, és amint kézzelfogható közelségbe kerültek a vakcinák (emiatt a kérdésfeltevés is változott), 41, majd 47 százalék fölé nőtt azoknak a tábora, akiknek a nemzetközi vakcinafelhozatalból legalább egy típus megfelel. A kutatók az oltások származási helye alapján is feltették a kérdést, és így kiderült, hogy a kínai és az orosz vakcinák elutasítottsága nagyobb, mint az európai vagy amerikai készítményeké.

Forrás: https://qubit.hu/2021/01/13/zajos-felhergelt-kisebbseg-vezerli-a-magyar-oltasellenesseget-de-a-valosagban-egyre-tobben-vallalnak-az-oltast

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search