Minden ami fontos

Dánia az elsők között vezeti be a Covid-útlevelet Európában

Dánia megnyitotta a koronaútlevél (coronapas) igénylésére szolgáló rendszert kedden, ezzel Európában az elsők között vezeti be a Covid-védettséget bizonyító igazolványt.

A gazdaság fellendítése

Az intézkedés célja, hogy segítség a gazdasági élet fellendülését, a nem alapvető fontosságú üzletek és szolgáltatások újranyitását.

A koronaútlevél digitálisan (alkalmazáson) vagy papíralapú nyomtatványon is igényelhető azoknak, akiket már kétszer beoltottak, illetve akik a megelőző 2-12 héten estek át pozitív teszttel a fertőzésen, továbbá akik 72 óránál nem régebbi negatív tesztet csatolnak.

Mire jó?

A védettségi igazolvánnyal lehet vásárolni számos üzletben, és igénybe venni olyan szolgáltatásokat, mint a fodrászat, kozmetika, autósiskola.

A védettségi igazolványok bevezetése lehetővé teszi, hogy a járványveszély teljes elmúlta előtt újraindulhasson több olyan ágazat, amit a szigorú korlátozások idejére le kellett állítani.

Nyitási ütemterv

Április 21-től tervezik a vendéglátóhelyek teraszainak újranyitását, május 6-tól pedig a múzeumok, színházak és a mozik is nyithatnak.

Az ország teljes újranyitását május 21-re tervezi a dán kormány, ha addig sikerül az 50 évesnél idősebb polgárokat beoltani.

Forrás:

https://hu.euronews.com/2021/04/07/dania-az-elsok-kozott-vezeti-be-a-covid-utlevelet-europaban

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search