Minden ami fontos

91,5 SZÁZALÉKBAN HATÁSOS A PFIZER-VAKCINA MÉG A TÜNETMENTES FERTŐZÉSEK ELLEN IS IZRAELI ADATOK ALAPJÁN

Mivel Izrael abszolút az élen jár a lakosság átoltottságát tekintve (58,6 százalékuk már mindkét dózist megkapta), az országban bevetett Pfizer-vakcinák vizsgálatait is innen érdemes elsősorban figyelni. Szerdán épp egy olyan tanulmány jelent meg a Lancet című orvosi szaklapban, amelyben az izraeli oltási kampány hatásait felmérő vizsgálat eredményeit ismertették.

A tanulmányban az oltási kampány első 4 hónapjának (2021. január 24. és április 3. közötti) adatai alapján értékelték a Pfizer-BioNTech vakcina mindkét adagjának hatásait. Ebben az időszakban 232 268 koronavírus-fertőzés történt, 7694-en kerültek kórházba COVID-19 miatt, közülük 4481 embert ápoltak súlyos vagy kritikus állapotban, valamint 1113-an vesztették életüket a betegség nyomán. Az oltás mindkét dózisát ebben az időszakban a 16 éves vagy annál idősebb lakosság 72,1 százaléka kapta meg, ami 4 713 932 főt jelent.

A tanulmány eredményeit Dobson Szabolcs, a Pécsi Tudományegyetem gyógyszer-engedélyezési szakértője ismertette egy vakcinációval kapcsolatos Facebook-csoportban. Ezek szerint az izraeli oltási kampányban

  • a vakcina korrigált hatásossága a SARS-CoV-2 fertőzés ellen a második oltást követő 7-ik naptól kezdve 95,3 százalék;
  • a tünetmentes SARS-CoV-2 fertőzés elleni hatásosság 91,5 százalék;
  • a tünetes COVID-19 betegség elleni védőhatás 97 százalék;
  • a COVID-19-cel kapcsolatos kórházi kezelések megelőzésében nyújtott hatásosság 97,2 százalék;
  • a súlyos, illetve kritikus állapot miatti kórházi kezelések megelőzésében kimutatott hatásosság 97,5 százalék;
  • a COVID-19-cel kapcsolatos halálesetek megelőzésében mutatott hatásosság pedig 96,7 százalék volt.

Teljes cikk:

https://qubit.hu/2021/05/07/izraeli-adatok-alapjan-a-pfizer-vakcina-meg-a-tunetmentes-fertozesek-ellen-is-915-szazalekban-hatasos

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search