Minden ami fontos

Egyre többen próbálnak hamis védettségi igazolványhoz jutni Magyarországon

Ahogy egyre több kedvezményt és enyhítést kötnek a védettségi igazolványokhoz, úgy egyre nagyobb az igény és egyre több módszer terjed a hamisításukról. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a vírust nem lehet átverni, és a szüleinket, barátainkat nem fogja megvédeni egy feketén szerzett zöldszínű kártya.

2021 eleje óta folyik a vita arról, hogy lehet-e a védettségi igazolványokhoz előjogokat kötni. Év elején még úgy tűnt, hogy azok a hangok állnak nyerésre, akik szerint diszkrimináció csak az oltottak és a betegségen átesettek számára megnyitni a mozikat, színházakat és éttermeket.

Ez ma már kezd áttolódni a másik oldalra. Miközben számos civilszervezet világszerte kitartóan küzd a megkülönböztetés ellen, egyre több kormány állítja ki saját immunitás igazolását, vagy jelenti be az erre vonatkozó terveit. Igaz, a legtöbben azt ígérik, hogy negatív teszttel kiváltható lesz az igazolvány.

Magyarország ebben is az élen jár, akárcsak a keleti vakcinák beszerzésében. Az első kártyákat már februárban elkezdték kiküldeni, akkor amikor a legtöbb embernek még fogalma sem volt, hogy mit kezdjen vele. Azóta már 4,2 millió védettségi igazolványt gyártatottak le, sőt a kormányablakokban időpontfoglalás nélkül lehet benyújtani az igénylést. A kormány hónapról hónapra tölti meg tartalommal az aprócska plasztikdarabot.

Az első komoly változás az volt, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök az operatív törzs tanácsára elkezdte az oltottak számához kötni a koronavírus elleni korlátozások feloldását. Két hete a teraszok telhettek meg emberekkel, majd egy hétre rá a legtöbb szórakoztató intézmény kitárta kapuit a látogatók előtt. Ekkor azonban már különbséget tettek védettségi igazolással rendelkezők és nem rendelkezők között. A beltereket csak azok használhatják, akik fel tudják mutatni zöld kártyájukat és személyigazolványukat. Papíron ugyanis mindkettőre szükség van az azonosításhoz.

Ebben a pillanatban több millió, többségében fiatal magyar állampolgár szorult ki a fürdőkből, a mozikból és ami mindennél fájóbbnak bizonyult: a konditermekből.

Forrás: euronews

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search