Minden ami fontos

Pályázat roma fiatalok rendőri pályaválasztásának elősegítésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS


A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére


a 2021/2022. tanévre

 

Pályázati feltételek

Pályázatot azok a roma származású fiatalok nyújthatnak be, akik középfokú köznevelési intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, és a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük legalább 3,00. A pályázónak a fentiek mellett a pályázat benyújtásakor az alábbi feltételeknek kell eleget tennie:

  1. a) magyar állampolgárság;
  2. b) magyarországi lakóhely;
  3. c) büntetlen előélet;
  4. d) valamely rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára való, a középfokú köznevelési intézmény elvégzését követő jelentkezés, a hivatásos szolgálati jogviszony létesítéséhez szükséges tanulmányi és vizsgakötelezettségek teljesítésének, valamint ezt követően a hivatásos szolgálati jogviszony létesítésének vállalása;
  5. e) szakiskolai tanulók esetében az érettségi megszerzésének és a tanulmányok ennek megfelelő – a szakiskolai tanulmányok befejezését követő tanévben történő – folytatásának vállalása;
  6. f) kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában; a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti;
  7. g) egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság, az alkalmasság pályázat elbírálása során történő, valamint a támogatás időtartama alatti megállapításához szükséges vizsgálatok írásban történő vállalása;
  8. h) írásbeli hozzájárulás a pályázat benyújtása során a megyei/fővárosi Rendőr-főkapitányság rendelkezésére bocsátott személyes – köztük különleges – adatoknak a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól szóló ORFK utasításban foglaltak szerinti kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen és a támogatási szerződés hatályának tartama alatt a Rendőrség bármikor megvizsgálhatja;
  9. i) írásbeli nyilatkozat roma származásról.

 

A támogatás formája, mértéke

A pályázatot elnyerők számára a támogatást a rendőr-főkapitányságok biztosítják saját költségvetésük terhére, a középfokú köznevelési intézményben folytatott tanulmányok hátralévő idejére az alábbiak szerint:

 

  1. a) számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni vagy kollégiumi szállásköltség és a menzai ellátás költségeinek teljes körű térítésével;
  2. b) tanévenként – számla alapján, személyenként legfeljebb 25 000 forint értékben – ruházkodási segéllyel;
  3. c) tanszersegéllyel (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig - ugyancsak számla alapján - tanévenként és személyenként legfeljebb 4500 forint értékhatárig);
  4. d) az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeli juttatással:
  5. da) 3,00-3,50 tanulmányi átlag esetén nettó 2000 forint/hónap,
  6. db) 3,51-4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 3000 forint/hónap,
  7. dc) 4,01-4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 4000 forint/hónap,
  8. dd) 4,51-5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 5000 forint/hónap

összegben;

  1. e) kitűnő tanulmányi átlag esetén egy szakmai nap eltöltésére nyílik lehetőség valamely, területileg illetékes rendészeti szakközépiskolában.

 

Egyéb tudnivalók

A pályázatot 2021. június 30-ig kell a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének megküldeni.

A magyar állampolgárság, a magyarországi lakóhely és a büntetlen előélet igazolására szolgáló dokumentumokat (személyazonosításra szolgáló okmány másolata, lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány), a Rendőrség által végzendő alkalmassági vizsgálatokhoz való írásbeli hozzájárulást, a személyes adatok kezeléséhez történő írásbeli hozzájárulást, írásbeli nyilatkozatot roma származásról, valamint a tanulói jogviszony és a tanulmányi átlageredmény igazolására szolgáló dokumentumokat (a tanulói jogviszony fennállásáról, a köznevelési intézmény által kiállított igazolás, a bizonyítvány másolata) a pályázat mellékleteként kell benyújtani.

A pályázók egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságának vizsgálatát a pályázat elbírálására kötelezett szerv humánigazgatási szolgálata a rendészeti oktatási intézménybe jelentkezők alkalmassági vizsgálatára irányadó jogszabályi rendelkezések alapján végzi. Az alkalmassági vizsgálatokat a pályázat elbírálása során a Rendőrség kötelező jelleggel végzi el. A támogatás időtartama alatt évente legfeljebb egy alkalommal, amennyiben a pályázó egészségi, pszichikai állapota ezt indokolttá teszik, a Rendőrség további alkalmassági vizsgálatok elvégzésére is jogosult.

 

Az egészségügyi alkalmassági vizsgálat során bemutatni szükséges szakorvosi leletek:

  1. a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes rendvédelmi szerveknél foglalkoztatott hivatásos állomány és rendvédelmi igazgatási alkalmazotti állomány alkalmasságvizsgálatáról szóló 45/2020. (XII. 16.) BM rendelet 23. fejezetében foglaltak szerinti háziorvos által kitöltött kérdőív valamint az egészségi alkalmassághoz szükséges kérdőív;
  2. 1 évnél nem régebbi tüdőszűrő vizsgálat eredménye;
  3. labor (vérkép, ionok, vesefunkció, májfunkció, vérzsírok, vércukor, vizelet);
  4. hallás vizsgálat;
  5. szemészeti lelet;
  6. EKG lelet;
  7. az egészségi állapotával, illetve korábbi betegségeivel kapcsolatos valamennyi dokumentum (szakorvosi leletek, kórházi zárójelentések stb.);
  8. férfiaknál egy évnél nem régebbi urológiai vizsgálat eredménye;
  9. nőknek egy hónapnál nem régebbi nőgyógyászati lelet és egy évnél nem régebbi citológiai vizsgálat eredménye.

 

A pályázatokat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre.

A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dönt. A pályázat elbírálásának határideje 2021. augusztus 31. A pályázatot nyert tanulókkal a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság támogatási szerződést köt.

 

 

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat Kiképzési Alosztály ügyintézőjétől kérhető az alábbi elérhetőségen:

Kardos Anikó ra. (tel.: 06/1/443-5000/30-526-os mellék)

Következő TV-műsorok

16 okt.
VVTV Jó Reggelt Magazin (ismétlés)
10.16.2021 12:00 pm - 12:30 pm
16 okt.
17 okt.

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search