Minden ami fontos

A dunakeszi rendőrök elfogták a teljes forgalmi sávban szlalomozó férfit.

Bizonytalanul haladó autóval szembesültek a helyi rendőrök 2021. május 16-án 1 óra körül. Egy körforgalomhoz közeledve a sofőr kitöltötte az út teljes terét, padkától padkáig közlekedett. A rendőrök egy közeli benzinkúton igazoltatták. A kocsiból - járműve haladásához hasonlóan - bizonytalanul kiszálló, 65 éves férfivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

Kihallgatásán elmondta, hogy egy gödi csárdában tartott oktatást, majd a társaság tagjaival iszogatni kezdtek. Nem figyelte, mennyit gurított le a felszolgált borból. Mikor a mulatság véget ért, gondolkodás nélkül volán mögé ült és haza indult.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, valamint a kijárási tilalom megszegése miatt szabálysértési feljelentést tettek ellene.

A 2021. május 10-17-ig tartó időszakban a dunakeszi rendőrök 7 alkalommal szűrtek ki pozitív értéket produkáló szonda okán járművezetőket a forgalomból. Öt sofőrrel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek, két alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki.

Forrás: police.hu

A kép csak illusztráció.

 
 
 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search