Minden ami fontos

160 millió Celsius fok 20 másodpercig. Beindult Kína „Mesterséges Nap” elnevezésű fúziós reaktora

 

160 millió Celsius-fok 20 másodpercig: új világrekordot állított fel a kínai fúziós reaktor.

Kína rekordot döntött a kísérleti fejlett szupravezető tokamak (EAST) fúziós reaktorával, amikor 101 millió másodpercig 120 millió Celsius-fokos plazma hőmérsékletet tartott fenn a belsejében – korábban ilyen hőmérséklet tartására mindössze néhány másodpercig voltak képesek. További 20 másodpercen át 160 millió Celsius-fokot produkált az EAST, mivel a Nap magja „csak” 15 millió Celsius-fokos, tehát egy pillanatra az EAST ettől több mint tízszer melegebb volt.

A Nap hőmérsékletének tízszeresét hozták létre Kínában

Ez nagy mérföldkő az EAST reaktor számára, amelyet „mesterséges Napnak” neveztek el – a csillagok természetes magfúziós folyamatának megismétlő képessége miatt. Ez segíthet a fenntartható, megbízható fúziós energia megteremtésében.

A kínai állam által üzemeltett Global Timesnak nyilatkozó Lin Boqiang, a Hsziameni Egyetem Kínai Energiagazdasági Kutatási Központjának igazgatója elmondta, hogy hogy a magfúzió végső soron a tiszta energia jövőjét jelenti – bár hangsúlyozta, hogy valószínűleg évtizedekbe telik, mire egy működő reaktor kikerül a kísérleti szakaszból.

(forrás: Global Times)

Teljes cikk:

http://gyartastrend.hu/cikk/beindult_kina_mesterseges_nap_elnevezesu_fuzios_reaktora

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search