Minden ami fontos

Bécsben 126 ezer alsós diák vesz részt bicikli tanfolyamon, hogy a kétkerekűt válasszák a tömegközlekedés helyett

Az Osztrák Klímavédelmi Minisztérium „klimaaktiv mobil” kezdeményezése keretében az elkövetkező hónapokban 126 ezer osztrák kisiskolás vehet részt ingyenes biciklis tanfolyamon. A kétórás foglalkozás során a gyerekek elsajátíthatják, miként közlekedjenek biztonságosan biciklivel. Az első, kísérleti kurzusokat már meg is tartották bécsi általános iskolások részvételével.

Az osztrák fővárosban mintegy ötezer, Ausztria-szerte 126 ezer alsó tagozatos diák vehet részt az Osztrák Klímavédelmi Minisztérium által 100 százalékban finanszírozott biciklis tanfolyamon. A „klimaaktiv mobil” kezdeményezés keretében összesen 1,5 millió euró értékben megvalósítható mintegy hétezer tanfolyam célja, hogy az 1-4. osztályosok még ügyesebben, biztosabban tudjanak biciklizni. A foglalkozások kétórásak és a programra kiképzett kerékpároktatók tartják. A gyerekek a játékos feladatokon keresztül nemcsak megszeretik a biciklizést, de sokkal biztonságosabban is tudnak közlekedni vele.

Bécsben egyelőre két helyen – a Kaisermühlenben található biciklis ügyességi parkban és a Naschmarktnál külön erre a célra létrehozott gyakorlópályán – tartanak ilyen tanfolyamokat, ősztől viszont jelentősen ki akarják szélesíteni a helyszínkínálatot. A többi tartományban a koronavírus-helyzettől függ a program bevezetése, de szeretnék, ha őszre mindenhol elérhetőek lennének a kurzusok.

A foglalkozásokat Bécsben a város és a Mobilitási Ügynökség szervezi, az osztályfőnökök online jelezhetik a tanulók részvételi szándékát. Az ingyenes biciklis tanfolyamokat a „Város és te” elnevezésű mobilitási érzékenyítő programba integrálták. Ennek célja, hogy kedvet csináljon a gyerekeknek ahhoz, hogy autó vagy tömegközlekedés helyett inkább gyalog vagy biciklivel menjenek iskolába.

Nyitókép: bécsi iskolások a klimaaktiv mobil és a Bécsi Mobilitási Ügynökség biciklis tanfolyamán © PID / Christian Fürthner

Teljes cikk:

https://greenfo.hu/hir/biciklizz-a-suliba-ingyenes-biciklis-tanfolyam-becsi-altalanos-iskolasoknak/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search