Minden ami fontos

2022. július 1-től négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek

Nyugalom, nem kell majd újra váltani a korábbi rendszámokat, csak az új kiadású lesz 7 karakteres

Míg az 1990-ben bevezetett jelenlegi rendszám a korábban kiadottakat is leváltotta, a jövőre érkező új nem váltja a mostaniakat a már futó autókon.

Miként arról beszámoltunk (lásd itt), e héten jelent meg a Magyar Közlönyben az új, 7 karakteres rendszám képe és pontos szabályozása. Ennek kapcsán Facebook oldalán is megosztotta a legfontosabb információt, valamint egy olyan fotót, ahol már egy autón látható az új rendszám. Épp a kormányzati körökben népszerű Skoda Superbre, pontosabban annak óriási rakterű Combi verziójára "photoshoppolták fel" az új plakettet. Mint írják, már csak néhány évig biztosítható a gépjármű rendszámok kiadása, ezért 2022. július 1-től négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be. Ezeket az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg. Nem kell tehát aggódni,

a meglévő autókat nem kell majd átrendszámozni.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium bővebb tájékoztatást is közzétett. Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese kifejtette, jövő nyárig elvégzik a szükséges informatikai és egyéb fejlesztéseket, az átállás felmenő rendszerben történik majd, a rendszámok ára a jelenlegi információk alapján nem változik. „A felmenő rendszerű bevezetés semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, kiadásaikat nem növeli. A forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új táblákra cserélni. A hosszabb rendszámok a járműpark természetes ütemű megújulásával, fokozatosan váltják majd fel a régieket.”

Forrás:

https://www.autonavigator.hu/cikkek/mar-auton-is-lathato-az-uj-magyar-rendszam/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search