Minden ami fontos

A kijelölt területeken kívül tilos fürödni a Dunában

Nyáron rengetegen látogatnak el a Duna partjára, a vízisportok mellett időnként fürdenek is a folyóban. Azonban kevesen tudják, hogy a vízben hűsölésnek szigorú szabályai vannak. A visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan fürödnek tiltott helyen.

Tavaly a Dunából összesen 40 holttestet emeltek ki, ebből 4 haláleset volt a fürdőzéshez köthető.

A tragédiák jelentős részét megelőzhetjük, ha betartjuk a fürdőzés írott és íratlan szabályait, és felelősen, magunkra és egymásra vigyázva strandolunk, sportolunk a szabad vizeknél.

Kevesen tudják, hogy a Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni. Ha valaki fürdeni szeretne a folyóban, akkor azt a következő helyeken teheti meg: Dunakeszi, Göd, Szentendre, Verőce, Dunabogdány, Nagymaros, Kisoroszi, Ráckeve, Szigetcsép és Szigetszentmárton települések által üzemeltetett szabadstrandokon.

Tilos fürdeni:

- hajóútban

- hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében

- vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp - és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében

- kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet-ski), valamint  egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomás területén,

- egészségre ártalmas vizekben, kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabadvizekben,

- éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított és legfeljebb a mélyvíz határáig,

- ahol a tiltó tábla jelzi.

A sérülések és halálesetek elkerülése, valamint a jogszabályok betartatása érdekében a rendőrség rendszeresen, visszatérően tart ellenőrzéseket, és  intézkedik azokkal szemben, akik a fürdőzés szabályait megszegik.

Vízisport eszközök (mint például a vízisí vagy a SUP) használhatók a Dunán; ezekre az eszközökre hasonló szabályok vonatkoznakmint a csónakokra.

Vízi járművet csak az vezethet, aki nem ivott alkoholt.

Az a szélerővel, vagy gépi berendezéssel hajtott vízi jármű, amelynek hossza a 7 métert meghaladja, névleges vitorlafelülete a 10 négyzetmétert eléri, vagy motorteljesítménye nagyobb, mint 7,5 kW, csak külön képesítéssel vezethető.

Vízi járműben tartózkodó, úszni nem tudó, valamint 14 évnél fiatalabb személy, továbbá vízi sporteszközön közlekedő minden ember köteles mentőmellényt viselni. Aki nem tud jól úszni, az mindig csak sekély vízben fürödjön. Ha fürdés közben a felfújható vízieszközök - például gumimatrac - elsodródik, ne ússzanak utána, mert az életüket veszélyeztetik. Felhevült testtel tilos hirtelen vízbe ugrani. Szabad vizekben 6 éven alul, illetve úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen közelében, annak felügyelete mellett fürödhet.  

Ha valaki megszegi a szabályokat, például tilos helyen fürdőzik, szabálysértést követ el, és 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.​

Forrás: police.hu

Vízből mentési ismeretek:

https://kenuklub.files.wordpress.com/2016/05/vizbol_mentesi_ismeretek_2015_isbn.pdf

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search