Minden ami fontos

Közel kétmilliárd forintért létesül vasúti rakodó terminál Dunakeszin

A kormány – a gödi ipari-innovációs fejlesztési terület kialakításával összefüggésben – egyetért a  gödi ipari-innovációs fejlesztési terület vasúti infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a  Dunakeszi vasúti rakodó terminál létrehozásával − áll abban a kormányhatározatban, amely pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. A jogszabály szerint a kormány támogatja a beruházást, és előkészíti a feladatok megvalósítását.

A beruházás előkészítésére csaknem kétmilliárd forintot biztosít a kormány, ami magába foglalja

  • a fenntartási és üzemeltetési modell kidolgozását,
  • a beruházási terv készítését,
  • a tervezési program elkészítését,
  • a költség- és időkalkuláció elkészítését,
  • a beruházási alapokmány és program elfogadását,
  • a vázlatterv készítését,
  • a jóváhagyási terv készítését,
  • az engedélyezési dokumentáció készítését és
  • az engedélyeztetés költségeit is.

A támogatási szerződést a NIF Zrt.-vel az innovációs és technológiai miniszter köti meg az előkészítési feladatok végrehajtására. A forrásokat a jövő évi költségvetésből biztosítják.

Forrás:

https://index.hu/belfold/2021/07/31/epitkezes-magyar-kozlony-dunakeszi-vasut-rakodo-terminal/

Következő TV-műsorok

22 okt.
VVTV Jó Reggelt Magazin
10.22.2021 7:00 am - 12:30 pm
22 okt.
Hetedhét Magazin
10.22.2021 7:00 pm
23 okt.
VVTV Jó Reggelt Magazin (ismétlés)
10.23.2021 12:00 pm - 12:30 pm
23 okt.
24 okt.

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search