Minden ami fontos

Dunakeszin is van részfeladat a legújabb biciklis nyomkövető szabadalommal

Hazai fejlesztésű az az egyszerűen használható nyomkövető berendezés, amellyel a feltaláló szerint a kerékpárok nem csupán lopásbiztossá válnak, hanem a teljesítményünkről, útvonalunkról is pontos képet kapunk általa.

Már 14 éve foglalkozik GPS-rendszerekkel Horváth Zoltán, aki most egy biciklis nyomkövető szabadalmával állt elő. Elmondása szerint azért, mert „bár korábban is voltak nyomkövetők a piacon, ezeket ma gyakorlatilag senki sem használja, annyira nem praktikus darabok”.

„Van például egy keréklámpába szerelt, kínai gyártmány, amit egy mozdulattal le lehet törni, vagy ki lehet belőle venni a SIM kártyát, így megszűnik a nyomkövetés és a riasztás. Más modelleket a kerékpárvázba, a nyeregbe vagy a kormányvázba rejtenek, így a használónak néhány naponta szét kellene szednie az említett részeket – ezt természetesen senki sem fogja megcsinálni, hiszen már nyerget állítani is fárasztó” – idéző a feltalálót az új, magyar eszközt forgalmazó Flexcom közleménye.

A 35 ezer forintos, kerékpárok mellett rollerekhez, motorokhoz is használható FB222 a leírás szerint ugyanúgy működik, mint például a kormányzár: a kulacstartó alá rejtve látható, elrettentő erővel is bír. Kitalálója szerint „felrakni pofonegyszerű, leszedni annál nehezebb”. Ha valaki az USB-nyílást akarja kinyitni, attól már beindul a riasztó. Ha pedig bárki el akarná tulajdonítani a kerékpárt, a rendszer 15 másodpercen belül riasztó e-mailt küld. A készülékben olyan SIM kártya van, amely a világ bármely országában használható.

A készülék kulcseleme magyar gyártmány. Hazai tervezésű, ráadásul itthon gyártják: a burkolata Újpesten készül, Dunakeszin festik le, és Fóton szerelik össze. A készenléti ideje 90 nap, az üzemideje 90 óra, és 400 km volt a legnagyobb távolság, amit egy töltéssel kibírt a készülék. Így havonta egyszer, powerbankkel elegendő újratölteni.

A Flexcom közleménye kitér arra is, hogy a kütyü mellé jár egy szolgáltatás, mellyel az útvonalunk a térképen is kirajzolódik, így pontosan lekövethetővé válik, mikor merre jártunk. A felületen – amely böngészőből, illetve androidos alkalmazással is elérhető – láthatjuk például, hogy a kerékpáros mennyit tekert, hol voltak a várakozási pontok útközben, de a váltakozó magasságot is nyomon követhetjük egy diagram segítségével.

 

Forrás:

https://hvg.hu/tudomany/20210802_kerekpar_nyomoveto_gps_flexcom_fb222_horvath_zoltan

Következő TV-műsorok

10 aug.
Hetedhét Magazin
08.10.2022 7:00 pm
12 aug.
VVTV Jó Reggelt Magazin
08.12.2022 9:00 am - 2:30 pm
13 aug.
VVTV Jó Reggelt Magazin (ismétlés)
08.13.2022 2:00 pm - 08.20.2022 2:30 pm
13 aug.
14 aug.
14 aug.
VVTV Jó Reggelt Magazin (ismétlés)
08.14.2022 2:00 pm - 08.21.2022 3:00 pm

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search