Minden ami fontos

Váci rendőrök átadták az ügyészségnek a gépkocsijával 9 lovast megkergető és 4 lónak nekihajtó férfit.

A váci nyomozók befejezték a nyomozást egy 29 éves férfi ügyében, aki a gyanú szerint dühében gépkocsijával 9 lovast megkergetett, majd szándékosan nekiment 4 lónak.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 29 éves férfival szemben 4 rendbeli aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérletének, állatkínzás vétségének, valamint rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

 

Egy 40 éves lovasoktató tett feljelentést 2020. szeptember 19-én este, mivel a felügyeletére bízott nyolc kiskorú lovagoltatása közben Rádon egy fekete gépkocsi útjukat állta. Kikerülni nem tudták, csak a repceföldön keresztül, amit a 29 éves sofőr sérelmezett. Megengedhetetlen hangnemben kiabált a nővel a fiatal lovasok előtt, nyomatékosítva, hogy az az ő földje.

Előzetes szóváltás után a férfi beugrott a kocsijába, kövér gázzal a kilenc lovas után hajtott, majd nekiment négy lónak. Csipke és Sárkány olyan sérüléseket szenvedett, amelyek orvosi ellátás hiányában maradandó egészségkárosodást is okozhattak volna. A dühös férfi a jószágok sérüléseivel közel 250 ezer forintos kárt okozott.

A váci nyomozók felkutatták a férfit, aki kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményt tagadta, és a gyanúsítás ellen panasszal élt. Először nem tett vallomást, később részletesen taglalta verzióját, ám továbbra is tagadta a kilenc lovas megkergetését valamint azt, hogy a szándékosan a lovaknak hajtott.

A kép csak illusztráció 

Forrás: police.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search