Minden ami fontos

Fokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idejére Budapestre, illetve Esztergomra és Dorogra.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata pénteken a rendőrség honlapján azt írta, az országos rendőrfőkapitány a kongresszus „rendőri biztosítása” érdekében szeptember 4-én 0 órától 12-én 24 óráig rendelt el fokozott ellenőrzést Budapestre.

Továbbá szeptember 7-én 8 órától 24 óráig a közúti közlekedés rendje, a közrend és a közbiztonság fenntartása, a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében.

Járatsűrítésekkel készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) első hétvégéjére – írta korábban az MTI. Az esemény megnyitóját vasárnap 15 és 18 óra között tartják a Hősök terén, a rendezvényre pedig több tízezer embert várnak a szervezők, akik az Andrássy úton és a Dózsa György úton követik az eseményeket. A BKK arra kérte az érdeklődőket, hogy a közösségi közlekedést válasszák úti céljuk eléréshez.

Forrás:

https://index.hu/belfold/2021/09/03/ellenorzes-rendorseg-vallas-kozlekedes/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search