Minden ami fontos

Tiltás vagy engedélyezés?

Ukrajna úgy tervezi engedélyezni a kettős állampolgárságot, hogy valójában korlátozza az ukrán állampolgárságukból fakadó, az ország alkotmányában rögzített jogait mindazoknak, akik egy (vagy néhány) további állampolgársággal is rendelkeznek.

Miután a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) legutóbbi ülésén terítékre került a kettős állampolgárság kérdése, Volodimir Zelenszkij elnök nem késlekedett, múlt héten rendeletével hatályba léptette a testület határozatait, amelyeket Az állampolgárság területén a nemzetbiztonságot fenyegető veszélyek leküzdésére irányuló halaszthatatlan intézkedésekről című dokumentum tartalmaz.

Ennek az alapján a Miniszteri Kabinetnek hat hónapon belül törvényjavaslatokat kell benyújtania a Legfelső Tanácsnak, amelyek egyebek mellett megtiltanák a más állampolgársággal is rendelkező ukrán polgároknak, hogy

  • állami vagy helyi önkormányzati tisztségek betöltésére pályázzanak;
  • vezetői pozíciók betöltésére pályázzanak stratégiai jelentőségű állami intézményekben és létesítményekben;
  • hozzáférjenek államtitkokhoz;
  • választási bizottságok tagjai legyenek, hivatalos megfigyelőként vegyenek részt a választásokon, esetleg választási kampányt folytassanak;
  • politikai párt tagjai legyenek.

Emellett megbízást adott az RNBO annak az eljárásnak a kidolgozására, amelynek alapján lemondhatnak más állampolgárságukról, és igazolhatják ezt a hivatal betöltésére pályázó ukránok.

Több erről itt olvasható:

https://karpataljalap.net/2021/03/09/masodrendu-allampolgarsag

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search