Minden ami fontos

Az alagi lóversenypálya nem közpark! - nagy a felháborodás Dunakeszin

Az állami lovas cég kerítést építtetett, hogy visszatartsa az engedély nélküli használókat. 

Megütközéssel fogadták a Dunakeszin élők, hogy a Kincsem Kft. elkerítette az Alagi Lóverseny Tréningközpont területét a dunakeszi repülőtértől. A lépés egyébként nem előzmény nélküli; értesüléseink szerint a helyiek sokszor áttévedtek a lovasközpont területére, például kutyasétáltatás közben, ami zavarta az állami céget. 

„A város és elsősorban a dunakeszi-alsói lakóövezet bővülésével egyre több lakos jön be a területre engedély nélkül, mellyel az ott tréningező lovak és lovasok, valamint a saját testi épségüket is veszélyeztetik”

"A Kincsem Kft. marketing osztályvezetője kérdésünkre azt válaszolta, a tréningpálya nem közpark, hanem a társaság vagyonkezelésében álló magánterület, ahol közel háromszáz nagyértékű versenyló áll, tréningezik a hét minden napján. "

„Az engedély nélküli belépés mellett, az egyre jobban szigorodó állategészségügyi előírások betartása, a lovak védelme és a saját magánterületünk megóvása érdekében hoztuk meg ezt a jól megfontolt döntést, hogy a területünk alsói részén kerítést építünk, amely egyébként semmiben sem tér el az összes alsói portát egymástól elválasztó kerítéstől. Az építést átfogó tervkészítés és az érintett lakók tájékoztatása előzte meg” – fogalmazott Krebs András levelében. 

Teljes cikk itt olvasható:

https://magyarnarancs.hu/lokal/az-alagi-loversenypalya-nem-kozpark-nagy-a-felhaborodas-dunakeszin-242038

Kép:

Molnár György Facebook oldaláról

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search