Minden ami fontos

A magyar pavilont a 15 legkülönlegesebb közé választották a Ecpo Dubay világkiállításon

Megnyitotta kapuit az Expo 2020 Dubai 2021. október 1-jén, amely fél éven keresztül várja a látogatókat. Az expónak három meghatározó témája van: a lehetőség, a mobilitás és a fenntarthatóság. És miért különleges? 1851 óta ez a 35. világkiállítás, és az első, amelyet a közel-keleti, afrikai és dél-ázsiai térségben és az arab világban rendeznek meg. A rendezvény keretében 438 hektáron 192 ország mutatkozik be.

Eleve az a tény, hogy a magyar pavilont fából építettük nagy különlegesség – magyarázta az Expo 2020 Magyarország vezetője, kifejtve, hogy a Perzsa-öböl térségében ez az első ekkora méretben épült, faszerkezetes építmény. Tóth kiemelte, hogy a pavilon tartalmi elemei, különleges, digitális technológiával megvalósított kiállítása miatt is népszerű a látogatók körében.

A pavilon Magyarország ásvány-, gyógy- és termálvizeit mutatja be, és építészetileg a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre és az általa létrehozott organikus építészet szellemiségét idézi meg. Úgynevezett száraz technológiával, egyetlen csepp víz felhasználása nélkül építették magyar ácsok. Épp emiatt a magyar pavilon elnyerte a Time Out Dubai újságíróinak elismerését, ugyanis a világkiállítás 192 pavilonja közül a 15 legkülönlegesebb közé választották.

A dubaji világkiállítás 2022. március végéig látogatható. A belépéshez a koronavírus-járvány miatt oltási igazolás vagy friss PCR-teszt szükséges.

Források:

https://www.expo2020dubai.com/en/understanding-expo/participants/country-pavilions

https://www.expo2020dubai.com/en/understanding-expo/participants/country-pavilions/hungary

https://roadster.hu/elstartolt-a-dubaji-vilagkiallitas/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search