Minden ami fontos

Ada Kaleh, az al-dunai sziget, mely a Vaskapu-szorosban épült vízierőmű építésekor tűnt el.

Ada Kaleh Orsovától körülbelül három kilométerre helyezkedett el, az al-dunai hajózás fontos ellenőrzőpontja volt. Az 1,72 kilométer hosszú, 4-500 méter széles szigetet már Hérodotosz is említette, a görögök a „vad olajbogyók földjeként” hivatkoztak rá. 1444-ben Hunyadi János földvárral erősítette meg a szigetet a törökök ellen, ezt később erőddé alakították. 1691-ben Thököly Imre török segítséggel bevette a területet, de nem sokkal később a Habsburgok visszafoglalták azt.

A történelem viharaiban hol ide, hol oda tartozó, vegyes lakosságú szigeten élők többnyire földművelésből, dohány- és bortermelésből, horgászatból és csempészetből éltek, termesztettek rózsát, szőlőt és mandulát is, illetve a századforduló környékén már a turizmus is fontos bevételi forrást jelentett.

Az egykor virágzó, a magyar-román-szerb hármas határ közepén fekvő Ada Kaleh szigetét végül körülbelül fél évszázada nyelte el a Duna, amikor a Vaskapu-szorosban vízerőművet építettek.

Forrás:

https://foldjaro.hu/mar-lassan-a-feledes-homalyaba-vesz-a-duna-elsullyedt-szigete/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search