Minden ami fontos

Utolsó forduló előtt őszi bajnok már a VS Dunakeszi felnőtt labdarúgó csapata!

Szombaton, Pomázon, műfüves pályán, nyirkos időben lépett pályára Dunakeszi csapata, több meghatározó játékosát mellőzve.

Az első félidő első negyedórájában a hazaiak két bombáját kellett a léc alól mentenie a dunakesziek kapusának. A játék nagyrészt a középpályán folyt a 24. és 29 percig, amikor is Tárkányi Gergő először egy baloldali beadásból, majd a másik oldalról bejövő labdát lőtte a hazaiak kapujába, a kapu előtti tumultusból.

Az első félidő játékában állandósult a dunakesziek fölénye, így Tárkányi Gergő duplájával, 0-2-vel fordultak a csapatok az első félidő után.

A második játékrészben rákapcsolt a Pomáz és szerette volna az eredményt megfordítani. A 67. percben a bíró 11-est ítélt a hazaiaknak, melyet Molnár Gergely határozottan a kapu közepére lőve értékesített.

A Pomáz megérezte a lehetőséget és a hátralévő időben az első félidőnél jobb játékkal vezette támadásait.

A vendégek védekezésükkel magukra húzták a hazaiakat. A Pomáz igyekezett kiegyenlíteni, de a dunakeszi kapus nagyszerű védéssel megakadályozta a kiegyenlítést.

A pártatlan szemlélőnek a döntetlen is elfogadható lett volna, de a vendégek győzelme megérdemelt volt az összteljesítményt figyelembe véve.

A VS Dunakeszi felnőtt csapata így 37 ponttal, 14 meccsből 12 győzelemmel 1 döntetlennel és 1 vereséggel várja az utolsó fordulót Leányfalu ellen.

Összegezve az őszi teljesítményt, egy stabil, jól szervezett, játékstílusában egyre kiforrottabb Dunakeszi csapatot láthattak, kik végigkísérték a csapat játékát. az őszi idény folyamán.

Hátra van még a 15. fordulóban a 13. helyen álló Leányfalu elleni mérkőzés hazai pályán villanyfénynél, de az őszi bajnoki helyet már annak eredménye sem változtatja meg.

Gratulálunk a csapatnak az őszi idényben való szerepléséhez.

(kc)

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search