Minden ami fontos

ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT KATOLIKUS ISKOLÁT DUNAKESZIN

A kormány 1,15 milliárd forinttal támogatta a dunakeszi Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola megújulását – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Pest megyei városban.

Soltész Miklós az iskola átadási ünnepségén elmondta, az épületegyüttes új tantermekkel, étkezővel, tornacsarnokkal, sportpályával és kápolnával gazdagodott.

Hozzátette, hála az egyház jó gazdálkodásának, a több mint kétmilliárd forintos beruházás megvalósulhatott.

„Nekünk, keresztény embereknek fontos feladatunk a béketeremtés, amiben a katolikus iskolák fontos szerepet játszanak” – hangoztatta az államtitkár.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a magyar kormány ebben a választókerületben is komoly fejlesztéseket valósít meg: az elmúlt időszakban 16 oktatási fejlesztés valósult meg és folyamatban van még hét.

Forrás:

https://demokrata.hu/magyarorszag/atadtak-a-felujitott-katolikus-iskolat-dunakeszin-452423/

FOTÓ: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search