Minden ami fontos

2022 nyarán indulhat a Pálya utca-Külső Szilágyi út kereszteződésének átépítése.

Már öt éve annak, hogy Dunakeszi Város Önkormányzata belefogott a Pálya utca-Külső Szilágyi út csomópontjának átépítésébe. Bár az érintett terület Budapesthez tartozik, a dunakesziek számára mégis egy igen fontos kereszteződés. A munkálatok eredményeként megszűnik az elakadás az alagútban, összehangolt lámpás irányítás engedi majd az átmenő forgalmat.

Az utolsó engedély ősszel érkezett meg a Városházára, de a tél közelsége miatt nem volt lehetőség elkezdeni az átépítést, így 2022 nyarán indul a fejlesztés. Az időpontválasztásban az is közrejátszott, hogy minél kevesebb autóst érintsen a munkálatokból adódó kellemetlenség, hiszen akkor már iskolai szünet van. Legalább a gyermeküket iskolába vivő szülők autóival kevesebb járműtorlódásra lehet majd számítani.

Az engedélyeztetés folyamata:

A Külső Szilágyi út tulajdonosi és kezelői viszonya rendezetlen, mert érintett benne a Budapest Közút Zrt., az újpesti és a XV. kerületi önkormányzat, az M0-ás közelsége miatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a magyar állam, valamint a Mogyoródi-patak miatt a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. A legtöbb időt a hozzájárulások beszerzése vitte el, volt olyan fennakadás is, hogy mire az utolsó tulajdonosi engedély is beérkezett, az elsők már elévültek (Az ilyen típusú engedélyek egy évig érvényesek. – a szerk.).

A hozzájárulások beérkezése után kezdődött a munkakezdési engedélyeztetés. Ehhez Benkő Tamás önkormányzati képviselő és Somodi István, a Városüzemeltetési Osztály vezetője személyes egyeztetésre hívta a fent felsorolt szervek képviselőit, hogy az utolsó engedélyt is megkaphassa Dunakeszi. A megbeszélés előtt az volt az elvárás, hogy a kezelési viszonyok is rendeződjenek egy olyan területen, ami nem is Dunakeszihez tartozik, de megállapodás született: a jogi hátteret csak a csomópont átépítése után tisztázzák az érintett felek, hogy ezzel ne tolódjon tovább az évek óta előkészített beruházás.

A tervek megvalósulása:

Mivel a csomópont átépítését Dunakeszi Város Önkormányzata a dunakesziek mindennapi életének megkönnyítése érdekében régóta szorgalmazza, a költségvetésben is szerepel egy ideje, hogy amint zöld utat kapnak, induljon a munka, amely két ütemben zajlik majd. Az első ütemet, vagyis az építési munkákat Dunakeszi városa vállalta magára. Így kiépítik a kanyarodó sávokat, megoldják a csapadékvíz-elvezetést és a lámpásításhoz szükséges alépítményeket. A második ütemben az újpesti önkormányzat lámpásítja a kereszteződést. A tervezett közlekedési lámpa az aluljáróéval szinkronban működik majd, hogy biztosított legyen a Dunakeszi felöl érkező autósok kihajtása a Külső Szilágyi útra, illetve a városunkba érkezők szabad utat kapjanak a Külső Szilágyi útról lehajtva.

Forrás:

https://www.dunakeszi.hu/hirek/view/1644/%C3%96sszefoglal%C3%B3%20a%20P%C3%A1lya%20utcai%20csom%C3%B3pont%20terveir%C5%91l?fbclid=IwAR2c_OU_kDZJRq_sHhC0F4kl8G3kpj3NygV6vTonzEMDFFXOJ8x1DP5_uS0

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search