Minden ami fontos

SZOLGÁLATI KUTYÁK UTÁNPÓTLÁSÁRA KUTYAVÁSÁR LESZ DUNAKESZIN JANUÁR 12-ÉN!

Szolgálati kutyáink utánpótlása érdekében kutyakiválasztást tartunk 2022. január 12-én.

Ezen a napon 9 és 12 óra között a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Dunakeszi telephelyén (2120 Dunakeszi, Repülőtéri utca 3.) várjuk a kutyákat.  A bírálatra felvezetett állatoknak az itt található feltételeknek kell megfelelniük.

A kutyák képességének és készségének elbírálása bizottság által történik.

A bírálatra kizárólag olyan kutya vezethető fel, amely megfelel az alábbi kritériumoknak:

  • minimum 12 hónapos, az Utasításban meghatározott „A”, „B”, „C”, „D” kategóriába tartozó egyedek,
  • fajta szerint:
    • elsősorban német juhászkutya és belga juhászkutya (malinois) rövidszőrű változata,
    • másodsorban a fent említett fajták fajtakeveréke,
    • harmadsorban egyéb fajták,
  • ivar szerint: kan vagy szuka,
  • egészséges és szolgálati célú kiképzésre – a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ állatorvosának elbírálása alapján – fizikailag alkalmas,
  • a tervezett szolgálati feladathoz szükséges képességekkel, készségekkel, temperamentummal és pszichikai tulajdonságokkal rendelkezik,
  • egyedi azonosító transzponderrel rendelkezik,
  • a veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII.20.) FVM rendeletben előírt kötelező – veszettség elleni – védőoltást megkapta, ezt gazdái oltási könyvvel igazolni tudják,
  • féreghajtáson átesett, és ezt gazdái igazolni tudják,
  • a törzskönyv azonban nem elvárás.

A kutyák átvételi alkalmassági vizsgálata során elvégzendő gyakorlatok, valamint a kizáró okot jelentő viselkedési formák kategóriánkénti bemutatására, illetve leírására szolgáló videók és dokumentum:

  1. A kutyák lőfegyverből származó hanghatásra adott reakcióinak vizsgálata 7,62-es gépkarabéllyal történik. A vizsgálat minden kategóriában kötelező. A kutya nem egyértelmű reakciója esetén – a bizottság ilyen irányú döntése alapján – a lövés megismételhető.

A gyakorlatról készült videó ide kattintva megtekinthető.

  1. A-kategóriájú kutyák– szükséges vizsgálatok és gyakorlatok bemutatása

A gyakorlatról készült videó ide kattintva megtekinthető.

  1. B-kategóriájú kutyák– szükséges vizsgálatok és gyakorlatok bemutatása

A gyakorlatról készült videó ide kattintva megtekinthető.

  1. C-kategóriájú kutyák– szükséges vizsgálatok és gyakorlatok bemutatása

A gyakorlatról készült videó ide kattintva megtekinthető.

  1. D-kategóriájú kutyák– szükséges vizsgálatok és gyakorlatok bemutatása

A gyakorlatról készült videó ide kattintva megtekinthető.

 

A kiválasztási eljárások helyszíne:    Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Dunakeszi telephelye

(2120 Dunakeszi, Repülőtéri utca 3.)

A kiválasztási eljárások időpontjaival, a kutyakiválasztás követelményeivel, valamint az eljárással kapcsolatban bővebb felvilágosítást minden hétköznap 0730 és 1300 óra között a 06-1/441-1981-es telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímen kérhetnek az érdeklődők.

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search