Minden ami fontos

Vác mellett 10 kilométer 2x2 sávos út épül az M2-es folytatásaként

Miután 2019-ben elkészült a fővárostól Vác-dél csomópontig az M2-es négyütemüsítése, mely a térség agglomerációs városainak meghatározó jelentőségű fejlesztés volt, nemrég az északabbra fekvő Nőtincs Rétság-észak szakasz és a még északabbra található drégelypalánki komplex pihenőhely tervezőit választották ki (az előbbit a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.-UTIBER Kft.-UNITEF'83 Zrt. konzorcium, utóbbit pedig a RODEN Mérnöki Iroda Kft. tervezi meg).

A keresztező hidakat már a '90-es években is a 2x2 sávos utat előkészítve építették meg

Mint a teljes projektben, most is a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásában halad a fejlesztés: ezúttal az uniós közbeszerzési értesítő adatai szerint a már elkészült 2x2 sávos szakaszhoz kapcsolódva léphet új szakaszba az M2-es fejlesztése. A Vác-dél és Vác-észak csomópontok közötti mintegy 10 kilométernyi pálya engedélyes és kiviteli terveit szintén a RODEN Kft. készíti el, illetve az engedélyeket is a cég szerzi meg.

A jelenleg kétsávos (helyenként háromsávos) szakasz mintegy 10 kilométeren fog négysávosodni és leállósávokkal bővülni. A kiírás szerint a projektet az M2-es Budapest és Vác közötti korábbi fejlesztésével összhangban kell megtervezni.

Teljes cikk:

https://pestpilis.hu/helyi/2021/12/igy-folytatodik-az-m2-es-fejlesztese-vac-mellett-10-kilometer-2x2-savos-ut-epul

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search