Minden ami fontos

Dunakeszi rendőrök elfogták azt a mongol férfit, aki vezetéstől eltiltva, hamis igazolvánnyal okozott balesetet Fót külterületén.

 

A dunakeszi rendőrök elfogták azt a 26 éves mongol férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett, kocsijával balesetet okozott és másnak próbálta kiadni magát.

Egy anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2022. január 5-én reggel. Fót külterületén, egy körforgalomban két autó ütközött, majd az egyik jármű sofőrje továbbhajtott, kidöntött egy oszlopot, majd szalagkorlátnak csapódva megállt.

A rendőröknek az autóval szalagkorlátnak ütközött sofőr átadta a kocsi papírjait, saját okmányai híján bemondta adatait. A mondottnál jóval fiatalabbnak tűnt sofőr ezek után keresztkérdéseket kapott, végül bevallotta, ki is ő valójában és okmánya is előkerült.

Mint később kiderült, a 26 éves férfi nem alaptalanul próbálta leplezni valódi személyazonosságát, a nyilvántartás szerint a bíróság 2022. június 21-ig eltiltotta a járművezetéstől. A férfit elfogták és előállították.

Kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését beismerte, panaszt nem tett. Elmondta, tudott az eltiltásról, bár azt hitte, már letelt. Amely azonban nem befolyásolja döntően azt a tényt, hogy vezetői engedélye nincs.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a mongol férfival szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2021. évi C. törvény 2021. május 14-én hatályba lépett módosítása alapján az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekménynek minősül.

 

 

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/nem-jott-be

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search