A nyomott árnak kiszorító hatása van, s ebből az következik, hogy előbb-utóbb hiány keletkezik. Exkluzív nagyinterjú a Mol elnök-vezérigazgatójával.

„Európában már a 2000-es évek elején elkezdtek beszélni arról, hogy le kellene építeni az orosz energiafüggőséget. Erre erősített rá a már említett gázválság. Persze pénzt senki nem akart rá áldozni, az üzlet pedig nem tudta finanszírozni, mert a projektek banki szempontból nem voltak életképesek. Így kétséges a siker. Elindult a Nabucco-program, amely végül elkerült minket, közben az amerikai Exxon, illetve az osztrák OMV és annak román leányvállalata, a Petrom gázmezőkre bukkant Romániában. Ennek nyomán a Mol arrafelé is bővítette a vezetékes kapacitást, csakhogy a beruházás a mai napig nem kezdődött el. Amikor én meg akarom szüntetni a függőségem egy partnertől, ő is alternatívát fog keresni. Ezért készült el például az Északi Áramlat 1. és 2., ezért kezdte el Oroszország rendkívül gyors ütemben megnövelni a kikötői kapacitásait s intenzíven nyitni Kína felé. Mostanra odáig jutottunk, hogy hirtelen meg lehet szüntetni Európa 27 százaléknyi oroszkőolaj-függőségét, sőt akár a Barátság vezetéken a régiónkba érkező forgalmat is, ám ez utóbbi a teljes orosz export csupán 10-15 százaléka. Szóval félrevezetés azt állítani, hogy ezzel az embargós politikával térdre kényszerítjük az orosz gazdaságot. A súlypontok helyeződnek át, és nehezen visszafordítható folyamatok indulnak el.”

„Mert nemcsak az a fontos, milyen kőolajat táplálunk be a finomítóba, hanem az is, hogy milyen anyagokat és milyen mennyiségben tudunk folyamatosan kihozni belőle, hogy ne okozzon fennakadást a gazdaság többi szereplőjénél. Ne felejtsük: mindenki csak a benzinről és a gázolajról beszél, de a finomítás során több mint ötvenféle termék keletkezik. Ennek a gyártásnak több mint félszáz éves kultúrája van Magyarországon, elképzelhetjük, hogy mennyi iparág állt rá ezekre az anyagokra. Tehát meg kell találni azt az elegyet, amely a leginkább hasonlít arra, amit most használunk. Hiszen amit mi úgy hívunk, hogy orosz vagy Ural típusú kőolaj, az egy keverék, mintegy hatvan mező nyersolajából állítják elő. Ahogy említettem, a gáz­ellátással kapcsolatos 2009-es havária után mi is elkezdtünk gondolkodni az orosz olaj pótlásának lehetőségein. Az eltelt években elérte a vállalat, hogy Magyarországon 30-35 százalékban képes alternatív kőolajokat finomítani. Mindazonáltal most felmérjük, hogy a teljes átállás mennyibe kerülne. Nagyjából 500-700 millió dolláros költségről és kettő-négy évről lehet szó.”

A Mol árazása versenyár, nem költségalapú. Ennek az árképzésnek a lényege, hogy lehetővé tegye az importot, és senki ne kerüljön monopol­helyzetbe. Garanciát jelent arra is, hogy egy pillanatnyi ártorzulástól eltekintve az tudjon több jövedelmet realizálni, aki hatékonyabban működteti az üzemeit. Nem szabad mérvadónak tekinteni ezt a pillanatfelvételt, amikor az Ural és a Brent típus árkülönbsége a tízéves átlag tízszerese. Mint ahogy azt sem szabad mérvadónak tekinteni, hogy az elmúlt évtizedekben mennyit költött a Mol arra, hogy a termékkihozatalával biztosítsa a legjobb finomítók közé kerülést. Mert alapesetben az Uralból csak sok beruházás árán lehet ugyanazt a hozamot elérni, mint a Brentből. A kettő közötti árkülönbség pont ezt tükrözi. 
A 480 forintos ár ennek a versenyárlogikának mond ellent azzal, hogy kiszorítja az importot, és felborítja a kereslet-kínálati egyensúlyt. Ez nemcsak arról szól, hogy mennyivel lehetne több a Molnak a jövedelme, hanem arról is, hogy az egyébként is labilis európai kőolaj- és dízelolajpiacon még egy bizonytalansági tényezőt beállítottunk. Mert senkinek ne legyen kétsége, középtávon azok sem fognak 480 forintért terméket behozni, akiknek hálózatuk van itthon, még akkor sem, ha van megfelelő mennyiségű üzemanyaguk. Ez a versenyárképzés logikája. Tudják, ez olyan, mint amikor kiöntök egy pohár vizet az asztalra: az arra fog folyni, amerre lejt az asztal. Megtehetem, hogy megemelem az asztalt, és akkor arra folyik, amerre akarom, csak előbb-utóbb elfárad a karom, és a kezemmel mást nem is tudok már csinálni. Erre elengedem az asztalt, és akkor a víz ugyanúgy folyik majd, mint annak előtte. Az ársapka és az extra elvonás verseny- és jövedelemkockázat egyben. De még egyszer: ez nem a pénzről szól, hanem az ellátásbiztonságról.

A magyar piac akkor tud jól működni, ha van benne valamennyi import. Márpedig a nyomott árnak kiszorító hatása van, s ebből az következik, hogy előbb-utóbb hiány keletkezik. Ráadásul egy ilyen hatósági intézkedés egyáltalán nem gondol a rendkívüli helyzetekre, mint amilyen most történik az osztrák finomítóban, hogy késik a karbantartás utáni újraindulás. Az importpiacon eddig egyedül az OMV maradt talpon, most ő is elesett, nem lesz képes ellátni a kútjait. Nemcsak azért, mert ársapka van, hanem mert nem rendelkezik elegendő mennyiségű áruval. Képtelenség 10-15 százaléknyi árukiesést egyik napról a másikra pótolni. Közgazdászként, de az ellátásbiztonságért felelős vezetőként is azt kell mondanom, hogy egy ilyen árbeavatkozás csak igen rövid távon tartható fenn. A jó hír, hogy a kormány érti az érveinket, és történtek korrekciós lépések is, amelyeknek kedvező hatásuk van: a teherautókat, majd a külföldieket már kivették a kedvez­ményezettek köréből.

A teljes cikk itt olvasható:

https://mandiner.hu/cikk/20220608_hernadi_zsolt_interju