Minden ami fontos

A harcsák Európában újabban olyan nagyra nőnek, hogy gigantikus méreteikkel elkezdték eltömíteni a vízierőművek gátjait!

Úgy tűnik, a harcsák Európában újabban olyan nagyra nőnek, hogy az már a vízerőműveknek is sok, és a gigantikus halak elkezdték eltömíteni a gátakat. Nemrég egy 2 méteres, 200 kilós óriásharcsát találtak egy takarítóbrigád tagjai az ausztriai Dunában.

A munkások éppen egy vízerőmű gátjának dugulását próbálták megjavítani, amikor rájöttek, hogy a “dugó” valójában egy óriásharcsa. A hal olyan nehéz volt, hogy a személyzetnek daruval kellett a folyó partjára kiemelni - számolt be róla az Agroinform.

A lap megjegyezte, hogy a közzétett képek alapján a hal európai harcsának tűnik, ami a mi szürke harcsánk másik neve. Meg kell jegyezni, hogy ezek a hatalmas jószágok akár több száz kilósra, és négy méteres hosszúságúra is megnőhetnek. A harcsafélék családjában a szürkeharcsa a Mekong óriásharcsája után rögtön a második helyen áll méretben, és falánk étvágya miatt rendkívül népszerű az európai horgászok körében. A harc ezekkel a behemótokkal azonban nem veszélytelen, ismert olyan eset, hogy a horgászokat a lábuknál fogva megragadják és a víz alá vonszolják.

A munkások éppen egy vízerőmű gátjának dugulását próbálták megjavítani, amikor rájöttek, hogy a “dugó” valójában egy óriásharcsa.

Magyarországon sem ritka a gigaharcsa

Nemrégiben például rekordméretű, 108 kilogrammos harcsát fogott ki a Tisza folyóból egy szerencsés horgász. A hal a legnagyobb, pergetve fogott harcsa, és a legnagyobb tiszai harcsafogás - de erről korábban itt írt a HelloVidék.

https://www.hellovidek.hu/eletmod/2022/06/29/brutalis-halszorny-zarta-le-a-dunai-eromuvet-egyre-tobb-ilyen-bestiat-latnak

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search