A vármegye történetének kezdete kifejezetten régre, az előző évezred hajnalára nyúlik vissza. Az intézmény az évszázadok során sokat változott, ebből kifolyólag pedig többféle képzet is tapadhat hozzá.

Kezdetben vala a királyi vármegye, mely intézményt Árpád-kori eleink közül valószínűleg senki sem illetett ezzel a megnevezéssel. A vármegye „királyi” jelzőjét csak később, jellegére és lényegére utalva alkották meg a történettudomány művelői mint tudományos műszót. Ez az az államszervezeti egység, amit Szent István nevéhez szokás kötni. Egyes vármegyék már első királyunk államalkotó tevékenységének első évtizedeiben életre keltek: ilyen volt többek között Veszprém, Tolna, Baranya, Zala (másnéven Kolon), Fejér, Csanád, Doboka, Fehér, Győr vagy Nyitra. Az intézmény eredetét illetően a korábbi elméletek keleti frank vagy szláv behatást feltételeztek. Napjaink középkorászai között azonban, mint ahogy Zsoldos Attila is írja az Árpád-kori királyi vármegyéket bemutató cikkében, már az a nézet vált uralkodóvá, hogy a vármegye belső fejlődés eredményeként jött létre (ami viszont a nyelvészetet illeti, megye szavunk középkorászainktól függetlenül továbbra is tartja szláv eredetét).

A királyi vármegye vázát egy sajátos királyi uradalomtípus adta: a várispánság. Ennek élén a várispán állt, aki emellett a vármegyét kormányzó megyésispán pozícióját is betöltötte. A várispánság azonban nem volt egyenlő a vármegyével. Utóbbi ugyanis a várispánságon kívül magában foglalt még további királyi, egyházi és világi birtokokat is. Az élén álló ispánt viszont minden esetben a király nevezte ki, ráadásul „tetszése tartamára”, tehát az uralkodó akarata szerint bármikor leváltható volt bármelyik vár-, illetve megyésispán. Ezért meglehetősen gyakorta adogatták is egymásnak a kilincset a néhai és újonnan kinevezett méltóságok. 

A királyi vármegye ispánja – latin megnevezéssel a comes, azaz ’társ’ – tehát a megye katonaságával együtt a király kíséretének előkelő tagja, az uralkodó tisztségviselője volt – ha úgy tetszik, a királyi vagy központi hatalom képviselője és végrehajtója, aki tisztikarával kiegészülve látta el feladatát. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a 11-12. században még a vármegyék területének és ebből kifolyólag népességüknek nagy része is a király birtokaihoz tartozott. Ennek értelmében ekkor még meglehetősen erős központi hatalomról beszélhetünk.

Folytatása a cikknek itt olvasható:

https://qubit.hu/2022/07/19/mit-er-a-varmegye-semmit-es-mindent