Minden ami fontos

Két esküvő, válás nélkül

Egy év különbséggel ugyanabba az iskolába jelentkeztek, így nemcsak rendőri pályafutásuk, de mondhatni, közös életük is akkor kezdődött. Berényi Kálmán törzsőrmester ma már körzeti megbízottként dolgozik, párja, Berényiné Ugró Noémi törzsőrmester pedig a Készenléti Rendőrségen (KR) szolgál.

Berényi Kálmánt nevelőapja, aki szintén rendőr, már gyerekkora óta terelgette a hivatás felé. Így nem is volt kérdés, hogy egyszer az ő nyomdokaiba lép majd. Kálmán 2015-ben kezdte az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolát, ahol egy évvel később ismerkedett meg párjával, Noémival.

– Az ikertestvérem négy, én pedig öt osztályos gimnáziumot végeztem, ezért ő egy évvel korábban kezdte meg a Rendészeti Szakközépiskolát – meséli Berényiné Ugró Noémi törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség járőrvezetője. – Amikor befejeztem a gimnáziumot, az ikertestvérem után én is Adyligetre jelentkeztem, ahol megismerkedtem a testvérem szakasztársával, az akkor már második évfolyamra járó Kálmánnal. Mi alsósok nagyon felnéztünk a másodikosokra, ők sokkal tapasztaltabban voltak, hiszen már az utcán is dolgozhattak. Kálmánt csillogó szemekkel néztem, ahogy mesélte milyen volt az első szolgálatuk. Őt is, és a testvéremet is gyakran faggattam főleg az erőnléti gyakorlatok előtt, hogy milyen az akadálypálya, vagy mit kell tudni a kinti szolgálatokról.

Noémi próbaideje alatt több megyei rendőrkapitányságot is végigjárt, majd 2018-ban került a Készenléti Rendőrséghez.

– A KR-nél főleg csapatszolgálatot látunk el meccsbiztosításokon, tüntetéseken –meséli Noémi. – A kerületeknek is besegítünk vagy vidékre megyünk, ahol éppen szükség van ránk. Volt két olyan különleges esetem is, amit soha nem fogok elfelejteni. Egyik alkalommal a határon láttam el szolgálatot, útleveleket kezeltem éppen, amikor a sorban az egyik kocsiból egy nő kétségbeesetten integetett felénk. Odamentem hozzá, de külföldi volt, nem értettem mit mond. A kezében volt egy egészen pici baba, úgy tűnt, hogy nincs magánál. Az anya a vállán tartotta a kicsit, de látszott, hogy valami nincs rendben. Átvettem tőle, és akkor vettem észre, hogy fuldoklik a csecsemő, mert valami a szájában van. Az alkalomra fektettem, hogy kijöjjön belőle a sok ételmaradék. A szájába nyúltam, és eltávolítottam, ami még benne volt. Azt mondta az orvos, hogy ha nem lettem volna ott, a három hónapos pici megfulladt volna. Egy hasonló eset szintén életmentés volt, a hetedik kerületben történt. Hárman voltunk szolgálatban, amikor egy férfi rácsapott a járőrkocsi tetejére. Mind a hárman azonnal kipattantunk az autóból, nem tudtuk mire vélni az esetet, de kiderült, hogy így jelzett a férfi, mert az apukája összeesett és megállt a szíve. Azonnal elkezdtük az újraélesztését, felváltva pumpáltuk a mellkasát, mire kiért a mentős, kétszer is újra kellett éleszteni, de végül sikerült megmenteni.

Kálmán 2016-ban, akkor még próbaidősként került a Dunakeszi Rendőrkapitányságra. Ezután végigjárta a ranglétrát, járőr, járőrvezető, járőrparancsnok lett, majd 2022-ben nevezték ki körzeti megbízottnak Fótra. A sok kiemelkedő intézkedés közül számára a legemlékezetesebb, amikor napközben tetten értek egy betörőt. A sikeres elfogásért főkapitányi jutalomban is részesült.

– Vannak persze olyan feladatok is, például amikor egy holttesthez kell kimenni, amit senki sem szeret, de ez is hozzá tartozik a munkánkhoz – mondja Berényi Kálmán törzsőrmester a Fóti Rendőrőrs körzeti megbízottja. – A nevelőapám felkészített a jóra és a rosszra is, így én nem „vakon” jöttem ebbe a világba, nagyon jól tudtam, mire számíthatok. Noémivel mindig megbeszéljük a napi eseményeket, és azt is, ha olyan szakmai kihívás elé érkeztünk, ami megpróbáltatás volt számunkra.

Pár év után, sor került a lánykérésre is, azonban ez az időpont nem akkor jött el, amikor Noémi elképzelte.

– Már egy ideje együtt jártunk, amikor Kálmán egyik nap, teljesen váratlanul elvitt egy különleges, romantikus helyre – meséli Noémi. – Gondoltam magamban, itt biztosan lánykérés lesz. Egész idő alatt készültem, és minden pillanatban vártam, hogy elhangozzon az a bizonyos mondat, de nem történt semmi. Amikor Kálmán azt mondta, induljunk haza, teljes volt a csalódottságom. Otthon aztán elmeséltem anyukámnak, hogy hiába vártam a lánykérést, semmi nem történt. Úgy éreztem, gondolni sem akarok többet az esküvőre. Hónapokkal később, Kálmán elment a szüleimhez, titokban kérte az engedélyüket, hogy megkérhesse a kezemet. Anyukám annyit mondott neki, hogy ezzel egyszer már Noémi felsült. Kálmán akkor tudta meg, hogy én már korábban számítottam arra, hogy feleségül kér. Az eseményre végül Lillafüreden került sor, persze végig sikerült titokban tartania mire készül. Lengyelországból jöttünk haza, és van egy olyan szokásunk, hogy az évfordulóinkon, ahova éppen megyünk, abban a városban elhelyezünk egy lakatot, amibe a nevünk, és az aktuális dátum van belevésve.

– Ez nagyon jó fedősztorinak tűnt, hogy majd azt mondom neki, álljunk meg Lillafüreden, és keressük meg a lakatunkat – veszi át a szót Kálmán. – Így is történt, és miközben ő a lakatot kereste, addig én elővettem a gyűrűt, letérdeltem elé, és megkértem a kezét. Az esküvőt egy évvel későbbre, 2020-ra terveztük, sajnos a COVID éppen közbeszólt, ezért csak a polgárit tartottuk meg, és 2021-ben pontosan egy évre rá került sor a templomi esküvőre. – Elmondhatjuk magunkról, hogy kétszer házasodtunk, válás nélkül! – nevetnek. – Díszegyenruhában házasodtuk össze, rendőrautóval érkeztünk, a templomnál pedig díszegység volt, akik „kardoztak” nekünk. Mivel a rendőrség által jöttünk össze, ezért mindenképpen úgy éreztük, része kell, hogy legyen az esküvőnek is, így hogy mindketten rendőrök vagyunk. Sokkal könnyebb a másik megértése, de néha nehéz közös programot összehozni. Volt olyan időszak, amikor végig váltásban dolgoztunk, és szinte nem is találkoztunk, de olyan eset is akadt, amikor fél évig ugyanabban az időbeosztásban dolgoztunk.

– Lehet, ez a jó házasság titka! – mondja nevetve Noémi, majd hozzáteszi, hogy igazából szeretnek együtt lenni, sokat járnak kirándulni, síelni. Egy új hobbit is találtak, a kertészkedést, ami kikapcsolja őket. Jelenleg építkeznek, és elhatározták, ha elkészül a ház, egy tacskót is beköltöztetnek.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: FRANCZ ILONA

#zsarumagazin #zsarupár #KR #KMB #Fót

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search