Minden ami fontos

III. Károly legjobban a paradicsomlevest és a pörkölteket szerette

 

A zalánpataki vendégház, amely eddig III. Károly király tulajdonába tartozott, az év minden napján várja a látogatókat. Az uralkodó eddig minden évben ellátogatott a vityillóba, ahol egy magyar szakácsnő látja el a mindennapi feladatokat.

A néhai uralkodó, II. Erzsébet királynő halálával teljesen felborult a rend. Legidősebb fia, Károly lett a király, aki a címei mellett némelyik birtokát is továbbadományozta rangidős gyermekének, Vilmos hercegnek. Mint megírtuk, így került az ő tulajdonába egy olyan ingatlan, ami Erdélyben, pontosabban Zalánpatakon található. A vendégházként üzemelő vityillóba látogatott most el a Blikk, ahol megtalálták a magyar szakácsnőt, aki ellátja a ház körüli teendőket. 

A magyar szakácsnő, Éva néni beszámolt arról, hogy a háznál mindenesként tevékenykedik, tehát a főzés mellett az ő feladata a takarítás és az adminisztrálás is. Az ingatlan különlegessége , hogy bárki megszállhat itt körülbelül napi 50 ezer forintért. Mint azt az asszony kifejtette, 2012 óta ismeri Károlyt, aki eddig minden évben ellátogatott Zalánpatakra, csak a koronavírus-járvány alatt hagyta ki az utat.

Legutóbb májusban találkoztunk. Egyszerűen viselkedik, nem kirívóan. Nagyon jó humora van, barátságos, az emberei is mindig mindent megköszönnek, nincs baj velük. Este addig soha nem fekszik le, amíg nem köszön el tőlünk a konyhán, ezt mi is mindig megvárjuk

– tette hozzá Éva néni, ahogy azt is megjegyezte, a király a hagyományok híve, ezért is van régi stílusban berendezve még mindig a parasztház, továbbá arra is figyelniük kell, hogy minden kézzel készült legyen. 

Teljes cikk itt olvasható:

https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/magyar-szak%C3%A1csn%C5%91-f%C5%91z-iii-k%C3%A1roly-kir%C3%A1lynak-%C3%A1radoznak-r%C3%B3la-a-helyiek/ar-AA12tQ9W?cvid=b96cb2ad76334cfea8148a0a042e33b4

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search